Vallásos emberként milyen munkát végezhetek?

Mottó: "De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen...hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok" (1Kor7)

Sándor Bertalan, volt római katolikus szerzetes nyilatkozik a papi cölibátusról az Élet és Irodalom hasábjain:

[link]

idézet a cikkből:

"

– Így van, a fő bajom a papi nőtlenséggel volt, de persze voltak ezenfelül sajátosan „meleg” problémáim is az egyházammal.

– Egy heteroszexuális, monogám kapcsolat nem ok a távozásra?

– Dehogynem, ha nyilvánosan fölvállalja valaki.

– És ha titkolja vagy leplezi?

– Akkor nem. Az egyház „köténye” nagyon sok mindent eltakar. Ismerem a volt kollégáim gyakorlatát, nagyon gyakori, hogy támogatásukkal a partnerük neveli a közös gyerekeket, én egyébként szívesebben nevezem feleségnek őket, még akkor is, ha nyilvánosan házasságot nem köthettek. Aztán nagyon sokan folytatnak homoszexuális életmódot, és valahogy elszámolnak a lelkiismeretükkel. Igazából én attól rettentem meg, amit ezeken a kollégáimon láttam: vagy megalkuvó, tudathasadásos, szorongó életet élnek, és ezt a szörnyűséget aztán ráöntik a híveikre is, vagy egy cinikus, „minden mindegy” filozófiát alakítanak ki, ami ugyanolyan szörnyű, mint a másik. Szóval én becsületesen, az Isten színe előtt, őszintén akarok élni, és semmiféle bujkálást, megalkuvást, hazugságot nem vállalok a papi szolgálatomban.

– Mekkora ez az „egyház köténye”, amit az előbb emlegetett? Van-e tudomása arról, mennyire gyakoriak a papok körében a titokban tartott kapcsolatok?

– Statisztikáim nincsenek, de tapasztalt, idős papbácsiktól [sic!] tudom, akik életük során rengeteg kollégát gyóntattak meg, hogy az arány valahogy így fest: a papok hatvan százaléka „nőzik”, tehát heteroszexuális kapcsolata van, harminc százaléka pedig meleg, illetve meleg kapcsolatokat ápol.

– Ezt nem mondhatja komolyan! Ez kilencven százalék lenne!

– Igen, jól számolt, és magam is úgy gondolom, hogy ez nagyon reális kép. Vagyis a papoknak körülbelül tíz százaléka tartja a cölibátust. És persze lehet a realitásokat tagadni, hárítani, sőt tiltakozni is az őszinte beszéd ellen, de a puding próbája az evés. Ha fakultatívvá tennék a cölibátust, azonnal kiderülne, hányan vállalják igazán szabadon is, és hányan választják a házasságot, a családot, a szeretet-kapcsolatban való élést. Az egyház és a Vatikán ragaszkodásának ehhez persze van szociológiai magyarázata: a pápa abban a régi világban nőtt fel és élt, amikor még nem volt ekkora a mobilitás, amikor a közösségek még viszonylag zártak voltak. Akkor az egyházközség adta a pap családját, tehát volt egy közeg, amelyhez érzelmi viszony is fűzte. Ma annyira egyedül van, hogy egyszerűen irreális, ugyanakkor embertelen lenne tőle elvárni, hogy a nagy rideg űrben egy szál maga sziklaként álljon élethossziglan. Ezt már réges-régen végig kellett volna gondolni.

"

Egy lengyel dokumentumfilm:

[link]

A filmben szexuálisan megrontott áldozatok keresik meg egykori katolikus pap megrontójukat, rejtett kamerával.

Az első áldozat a filmben Anna Misiewicz, kislányként takarítást vállalt a paplakban... más lett belőle. A kérdezőhöz hasonló motivációval indult.

A film nagyon jól bemutatja az Egyház reakcióit is a papjai által elkövetett és felszínre került bűncselekményekre.