Mit jelent az hogy a Biblia Istentől ihletett?
"A Korán a diktálás ellenére sem lett jobb a Bibliánál."
Ez a te véleményed itt viszont nem ezt kérdeztem. Keresztény vallás szerint akkor ezek szerint Isten emberekre bízta hogy fogalmazzák meg üzenetét amiben benne van hogy ezek az emberek hibázhattak de a Korán esetében ilyen nem fordulhat elő mert diktált.
"Vedd úgy, h Isten diktálta, az ember meg szóról szóra leírta"
szerinted a sugalmazás és a diktálás szinonímák? ha diktálta volna, akkor miért fogalmazott ködösen, metaforákkal, fura szófordulatokkal, nehezen lefordítható nyelveken? miért nem használt olyan szavakat, kifejezéseket, ami a modern kori embernek releváns? miért csak annak a kornak az embereinek írta, amikor a biblia (elvileg) íródott? illetve miért nem említi SENKI hogy istennek bármi köze lenne a mű megszületéséhez (talán 1 író említi a nemtomhányból)?
ha sugalmazta, akkor nem isten szava, hanem azé, akinek sugalmazta és ő a saját szavaival leírta.
""Ez azt jelenti hogy lehetnek benne hibák?"
Nem"
de. google a barátod, keress rá: bible contradictions. meglepően sok ellentmondás van benne. ezeket a jw.org-on nyilván nem fogod megtalálni, az nem lenne jó PR a szektának.
Csak a keresztény-fundamentalisták tekintik tökéletesnek a Szentírást, tudományos körökben ez természetesen lehetetlen.
A szakértők közt még abban sincs konszenzus, hogy ki írta a Biblia könyveit. Katolikus és protestans kutatók szerint pl. A Pál nevében futó 13 levélből 7 az övé, a többi pszeudonim.
Szia
Egy emberfeletti forrásból származó szellem általi késztetés, ösztönzés. Pál apostol ezt jelentette ki a 2Timóteusz 3:16-ban: „A teljes Írás Istentől ihletett”. Az „Istentől ihletett” kifejezéssel a the·oʹpneu·sztosz összetett görög szót adják vissza, amely szó szerint azt jelenti, hogy ’Istentől lehelt’. Az ’Istentől lehelt’ kifejezés párhuzamba állítható egy másik kifejezéssel, mely a Héber Iratokban, a Zsoltárok 33:6-ban található: „Jehova szavára álltak elő az egek, szájának szelleme (v. lehelete) által egész seregük.”
A szent szellem működött bizonyos férfiakon, arra indítva őket, hogy lejegyezzék Isten üzenetét. Ezért mondhatta Péter apostol a következőket a Bibliában található próféciákról: „először is tudjátok azt, hogy az Írásnak egyetlen próféciája sem származik valamilyen egyéni értelmezésből. Prófécia ugyanis soha nem hozatott ember akaratából, hanem Istentől szóltak emberek, amint a szent szellem vezette őket” 2Pt 1:20, 21
Hogyan irányította Isten az írókat? Ahogyan azt Pál apostol is kijelentette, Isten „sokféleképpen” szólt a szolgáihoz a keresztény kort megelőző időkben. Héberek 1:1, 2. Legalább egy esetben, a tízparancsolat átadásakor Isten maga írta le a gondolatait, és Mózesnek ezt csupán le kellett másolnia egy tekercsre vagy valamilyen más írófelületre. 2Mózes 31:18 "Amint Isten befejezte a beszédét Mózessel a Sínai-hegyen, átadta neki a szövetség két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat."
Máskor Isten szóban közölte a gondolatait, szóról szóra lediktálta azokat. Jehova ezt az utasítást adta Mózesnek, mielőtt közölte vele az Izraellel kötött szövetség számos törvényét és rendeletét: „Írd le magadnak ezeket a szavakat” 2Mó 34:27.
A próféták is sokszor kaptak konkrét üzeneteket, melyeket át kellett adniuk, és melyek később le lettek jegyezve, így a Szentírás részét alkotják, pl-ul: 1Királyok 22:14; Jeremiás 1:7; 2:1; 11:1–5; Ezékiel 3:4; 11:5.
Isten álmok és látomások által is adott át üzeneteket a Biblia íróinak. Ez nyilvánvalóan azt jelentette, hogy álmok, vagy ahogy időnként nevezték, éjszakai látomások által Isten képeket jelenített meg az üzenetéről vagy a szándékáról az alvó személy elméjében pl.Dániel 2:19; 7:1. Ám még gyakrabban előfordult, hogy Isten a gondolatait látomások által közölte, vagyis a tudatánál lévő író elméjében jelenítette meg azokat képek formájában: Ezékiel 1:1; Dániel 8:1; Jeremiás 9:17. Néhány személy azután kapott látomást, miután révületbe esett. Ők, bár tudatuknál voltak, minden bizonnyal annyira a látomás hatása alá kerültek, hogy amíg révületben voltak, nem érzékelték, mi zajlik körülöttük pl.Cselekedetek 10:9–17; 11:5–10; 22:17–21.
Mivel Isten emberekkel íratta le Szavát, megbízhatunk benne, és abban főleg, hogy soha nem engedte volna meg, azon annyit változtassanak, már nelegyen érthető amondanivalója aszámunkra. Azt, hogy a Bibliát nem minden ember érti meg, az bele van írva van írva, ésaz oka is, miért nem értik egyesek. Lukács 10:21; 2Korintusz 4:3,4.
"Mivel Isten emberekkel íratta le Szavát, megbízhatunk benne, és abban főleg, hogy soha nem engedte volna meg, azon annyit változtassanak, már nelegyen érthető amondanivalója aszámunkra."
Mit jelent hogy "annyit" ? Kicsit változtathattak Isten szaván vagy ezt hogy értsük?
"szerinted a sugalmazás és a diktálás szinonímák?"
Nem, de nem is írtam. Hogy sikerült így megcsúszni? (Amúgy mindkettő rövid "i").
"ha diktálta volna, akkor miért fogalmazott ködösen, metaforákkal, fura szófordulatokkal, nehezen lefordítható nyelveken?"
Ködösen? Mit nem értesz? Segítek. Milyen nyelven írták volna? Bolgár és szláv? Akkor abba kötsz bele
"miért nem használt olyan szavakat, kifejezéseket, ami a modern kori embernek releváns?"
Nekem releváns, mit nem értesz?
"miért csak annak a kornak az embereinek írta, amikor a biblia (elvileg) íródott?"
Pedig ez egy egyszerű kérdés, erre sem jöttél rá?
"illetve miért nem említi SENKI hogy istennek bármi köze lenne a mű megszületéséhez (talán 1 író említi a nemtomhányból)?"
Mert akkor azt írnátok, hogy körkörös
"ha sugalmazta, akkor nem isten szava, hanem azé, akinek sugalmazta és ő a saját szavaival leírta."'
Na látod, tudsz te, ha használod a kis fejecskéd
Kzitus!
Ha valóban az Isten szava a Biblia teljes mértékben, akkor valaszolj a következő kérsésekre:
1. Hogy engedhette meg azt Isten, hogy a másolás közben hibák kerüljenek a Szentírasba? A Biblia szövegéről ma emberek döntenek. Az kerül bele a szövegkritikai kiadásba, amit a kutatók jóvá hagynak, hiszen az eredeti kéziratok elvesztek.
2. Vajon mi Isten véleménye arról, hogy a szerzők a pogány mitolológiában merítettek - pl. a zsoltarok könyvében vagy a teremtés könyvében?
3. Mondd, valóban elfogadható volt "vigasztalásképp" fiktív jóslatokat alkotni, már megtörtént eseményekről? Pl. Dániel könyve, amit az i.e. 2. szazadban írtak.
4. A többi jóslat miért pontatlan? Ésaiás és Jeremiás pontarlanul, és tévesen jövendölt más népekről.
5. A Tóra törvényei miért nem egy erkölcsös Isten nézeteit tükrözik? A Tórában való törvények a kor barbár szokásainak felelnek meg alapvetően. Egy Istentől származö törvényben nem kellett volna a haladóbb eszméknek megjelenniük, hogy pl. a házasságtörő nőket barbarság megkövezni?
6. Miért vannak a Bibliában a tudománynak ellentmondó kijelentések (a Hold világító test, a Föld oszlopokon áll). És miért nincs benne pl. az általános relativitáselmélet?
7. Miért viselkedik Isten tipikus gyarló emberi módon sokszor a Bibliában? Pl. féltékeny, bosszúálló, haragtartó.
A fentiekből kiderül: a Biblia NEM Isten szava. Úgy látszik, hogy semmi isteni nincs benne, ám egy vaskori, tudatlan nép mentalitása azonban felfedezhező benne. Ha Istennek bàrmi köze van ahhoz a könyvhöz, akkor az van, amit a katolikusok így fejeznek ki: sugallmazás. Meglehetősen nehéz azonban eldönteni, hogy a könyvben melyek az Istentől jövő üzenetek, és melyek azok, amiket az emberek adtak hozzá.
Nem hiába van az, hogy az EREDETI kereszténységben a Biblia nem hivatkozási alap volt, hanem a hagyomány része.
"Csak a keresztény-fundamentalisták tekintik tökéletesnek a Szentírást, tudományos körökben ez természetesen lehetetlen."
Szegény demagóg:) Egyrészt te a tudomány alatt csak természettudományt értesz, ami igen gyermeteg blődség.
Másrészt maradjunk annyiban, hogy az evolúcióbl élő tudósok nagy része fogadja már csak el az evolúciót a természettudósok köréből. Ők sem mind, de a megélhetés ...
"A szakértők közt még abban sincs konszenzus, hogy ki írta a Biblia könyveit. Katolikus és protestans kutatók szerint pl. A Pál nevében futó 13 levélből 7 az övé, a többi pszeudonim."
Magad válogatod meg, hogy kik a szakértők, mi? Nagyon eredeti, cseppet sem körkörös érvelés:)
HA ennyire kamu a Biblia, minek izgultok itt napi több órát?:) Ha meg rettegtek, nyugodtan térjetek meg, megéri. Persze, ha az egócska engedélyezi:)
#16
"Mit jelent hogy "annyit" ? Kicsit változtathattak Isten szaván vagy ezt hogy értsük?" A fordítók nem egyformán fordítottak, még egy nyelven belül sem. Példáula Károli 1926-os fordításában a 10 parancsolatban 3-4x benne van Isten Jehova neve(van ilyen fordításom). Az 1961-es Károliban már az egész Bibliában alig van 3-5 helyen meg. Azutóbbi években kiadott Károliban már sehol nincsen benne Isten neve. Erre gondoltam. De ez csak egy példa, viszont elég ahhoz, hogy megértsük, ez semmit sem jelent annak, aki meg akarja ismerni Istent!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!