Sokszor mére. Istent hogy vegyen magához. Két hónapja elkegdtek lepotyogni az anyajegyeim és az egyiknek a helye sokszor begyullad. Szerintetek meghallhatta? 24/F
24 évesen tudhatnád, hogy ha komoly bajod van, de te nem kérsz a kezelésből aláírsz egy nyilatkozatot, és mehetsz amerre látsz.
Amúgy nem hallott meg senki semmit. Menj orvoshoz.
Ki tudja. Melyik isten. (Én nem félek az anyajegytől, már párat lecsippentettem magamról mert zavartak). Szóval ha nincs szerencséd/szerencséd van (nézőpontod kérdése ugye) akkor nem lesz semmi, megoldja az immunrendszer. Amúgy a lepotyogas is annak a műve lehet.
De az ilyen rákos dolgok nem olyan kellemesek sztem nem éri meg ezt várni.. inkább elkerülni.
Ha ésszel beteg akarsz lenni, az visszavetheti az i.r. működését, aztán tényleg beteg leszel
Ne légy ilyen buta, 24 éves korodban arra kéred Istent (akiről legfeljebb csak hiszed, hogy létezik, és azt, amit mások mondtak, hazudtak róla neked, de saját megszerzett ismereted nincs), hogy vegyen magához.
Menj azonnal orvoshoz ! Nem azért jöttél a világra, hogy már most a férgek táplálékává válj.
Nem.
Isten az élők Istene, és nem a hlottaké. Ő pedig nem szeretné hogy az emberek meghaljanak, vagy elpusztuljanak.
Azzal, hogy nem kezelteted magad, nem Isten akarja, hogy a halálod bekövetkezzen, hanem TE magad teszed, és akarod. Ne fogd Rá az ilyesmit.
Mindent hal. Ő a te összes gondolatod is. Mármint benne létezel. Minden atomod múltját s jövőjét látja, minden gondolatod érzelmed végtelen mélységig érti.
Nem értem az anyajegyes sztori, hogy jön ide.
Nem fogsz idő előtt meghalni, mert kéred.
vegyE magahoz az anyajegyeid?
mert a vegyeN magahoz egeszen mas tema
szoval ez igy tenyleg nagyon zavaros, nem tudni mit is akarsz
ha te nem tudod a helyet kezelni, es nem gyogyul akkor csak orvos marad
ha Isten ebben nem segit valamiert, "csak" a tobbiben
Itt akkor van gond, ha 24 evesen meg hiszel istenben. Remelem nem szomoritalak el, ha azt mondom: nem az angyalkak es nem a kisjezus hozza az ajandekot karácsonykor. Imadkozz inkabb a spagettiszörnyhöz. Abban legalabb van vmi poen.
Egyebkent meg menj orvoshoz azonnal, mielott valami leprat elterjesztesz. Eleg nekunk a koronavirus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!