A kereszténység szerint mi okoz torz személyiséget vagy mentális problémát? Mi vezet idáig?
Szia! Nem tudom, a "kereszténység" szerint mi, én csak a saját véleményemet tudom megosztani: sztem elég komplex dolog, és nem igazán lehet általános magyarázatot adni, mert nagyon különbözőek vagyunk, különböző "erősségű" az idegrendszerünk. Minden bűn, amit elkövetünk, formál, torzít bennünket, mindannyiunkat, de attól függően, hogy kinek milyen erős az idegrendszere, a bűnök és az Isten nélkül és Isten ellen hozott döntéseink következményei ezen a területen kevésbé vagy nagyon látványosan is megnyilvánulhatnak. (Pl lehet egy Isten akaratával tudatosan szembemenő döntés egyik emberre látszólag nem sok hatással van, míg egy ugyanolyan döntés miatt egy másik ember depresszióssá válik vagy agresszívvé.) Ezek a következmények aztán hosszú távon akár komoly torzulásokhoz is vezethetnek.
Vagy egy másik dolog, amivel még találkoztam, hogy pl olyanok, akik különböző módon megnyitották az életüket a "negatív" szellemi világ felé (fehér mágia, fekete mágia, szellemidézések, stb stb) azok mentálisan sokkal labilisabbá váltak, többen pszichiátrián kötöttek ki (most azokról írok, akikkel én eddig találkoztam - egy fiút pl aki korábban mindenféle mágiákban aktív volt, most már évek óta ki sem engednek a pszichiátriáról, mert mindenféle hangokat hall, amik agresszióra ösztönzik/parancsolják őt, meg hasonló dolgok...).
Láttam már bipoláris keresztény embert. Azért alakult ki nála, mert a kedves szüleinek nem kellett és ezzel nem tudott megbirkózni. A bipoláris zavar pedig hoz magával rengeteg mindent.
De nem jellemző, hogy keresztény gyerek előtt feldarabolják a szüleiket, így nem tudok konkrét példát és választ hozni a kriminalisztika területéről.
#7 jól mondja és Alain Delon is, az utolsó mondat kivételével.
A kereszténységnek nincs erről külön álláspontja, a teremtett világ és az emberi tudtattalan működése okozza, amiről bővebben a tudomány szolgálhat felvilágosítással. Ez a szekularizmus lényege.
Egyebként Letargia: sajnos bizony, hogy jellemző is lehet akár, hogy keresztény gyerekek előtt darabolják fel a szüleiket, sőt, az összes vallás képviselői közül nekik van rá a legnagyobb esélyük, mivel a kereszténység jelenleg a legüldözöttebb vallás, még százalékosan nézve is (tehát függetlenül attól, hogy ez a legelterjedtebb is)
Egyébként kérdező: elárulod a neved eredetét?
A környezeti hatás okoz ilyeneket. Nem kell egyből démonokra gondolni...
Egyben sajnos jó példái annak, amit ma már egyre kevésbé hangsúlyoznak: a bűnöknek következményei vannak, nemcsak a saját, hanem mások életében is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!