Van olyan keresztény, aki nem ítéli el a nemi erőszakot?
Attól függ mit nevezünk nemi erőszaknak, mert manapság egyre több minden annak számít, bár nem a kereszténységben, hanem a világi felfogásban. A konzervatív kereszténység szerint a feleség pl. alárendelt a férjének és a férfinak saját telkén bármikor kedve szottyan szexelni vele, a feleségnek kutya kötelessége beleegyeznie házastársi kötelességként.
Minden esetre a kereszténység különbséget tesz különféle szexuális bűnök között. Például a heteroszexuális nemi erőszak kisebb bűn, mint a maszturbáció, mert az legalább férfi és nő között történő aktus volt, amiből akár gyerek is születhet. Egyes keresztények szerint még a pap és kisfiú között történő pedofil aktus is kisebb bűn Isten szemében, mint a maszti, mert az is legalább két ember között történt, valamint meg volt benne a hagyományos pederasztikus dinamika -idősebb tanítómester szexelt a fiatal tanítvánnyal- ami a régi római felfogás szerint csak erősíti a mester-tanítvány kapcsolatot.
"Van olyan keresztény, aki nem ítéli el a nemi erőszakot?"
Nagyon remélem, hogy nincs.
Persze hogy van olyan, a templomok első sorában ül.
(Lásd: Köpök a sírodra c. film 2. része)
Magát a rosszat ítélem meg valamilyen alakú rossznak.
De mindennek megvan a maga oka. Aki ilyet csinál is. Neki borzalmas létezése lesz, a jelenlegi is borzalmasan üres, szomorú, kínteli.
Benedek nyugdíjazott pápa egy interjúban ezt nyilatkozta:
"
A pedofília áldozataival folytatott beszélgetéseim során egyre határozottabban felismertem, hogy valóban erre van szükség. Egy ministránsként az oltárnál szolgáló fiatal nő beszámolt arról, hogy a káplán, aki ministránsi minőségében a felettese volt, minden alkalommal a következőket mondta, mielőtt szexuális visszaélést követett volna el a sérelmére: „Ez az én testem, amely érted adatik.”
"
"Az oltáron erőszakolta meg a kislányt a pap, az apa hagyta
Újabb 12 gyerek megerőszakolása miatt idézték bíróság elé Ausztrália legismertebb pedofil papját, a 83 éves Gerald Francis Ridsdalet.
Az egykori papot már elítélték 53 gyerek szexuális zaklatása miatt, de most újabb áldozatok jelentkeztek: 11 férfi és egy nő. Ridsdale 1962 és 1988 között fajtalankodott az ártatlan gyerekekkel - írja a New York Post.
A pap azt használta ki, hogy Nyugat-Victoria falvaiban nagyon vallásosak voltak a lakosok, és a gyerekek zaklatását isteni elrendeltetésként állította be. 1974-ben például egy apuka vitte el a templomba 10 éves lányát, ott levetkőztette és felfektette az oltárra, majd végignézte, ahogy Ridsdale megerőszakolja a zokogó kislányt.
Jézus meghalt a bűneinkét, ezért megbocsátást nyerünk, és ha megvallom bűneim, én is elnyerem a megbocsátást
- mondta a pap.
"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!