Mennyire etikus ha az orvos kikérdezgeti a pácienseit-nem a gyógyitáshoz tartozó dolgokról? Nem a gyógyitás kellene hogy legyen a fő cél?

A tolakodó mértékű faggatózást nem számítva az lenne a természetes, ha a gyógyító kvázi családtag lenne. Régen az orvosok kevesebbet tudtak talán a maiaknál, de emberközelibb és szuverénebbek voltak.

A gyógyítás nem mérgek szedésének előírása, hanem az egész emberrel való törődés. Én szigorúan materialista vagyok, mégis azt mondom, a lélek békéje mindennél fontosabb. Ha az nincs meg, sérül az anyag is.

Én örülnék annak, ha nem 5-6 perces norma lenne a családorvosoknak, hanem annyi, amennyit szükségesnek lát a doktor.

Én idős vagyok, a mostani orvosunk olyan negyvenes. Ha bent vagyok nála, mintha barátok beszélgetnének. Magából is megmutat sok dolgot, ami növeli a bizalmat.

Ez utóbbi gyakorta hatásosabb is mint a pirula, amit felír.

Néha a magánélet oka az állapotnak. Ettől még csak arra tartozik, akivel az egyén hajlandó azt megosztani. Nem megalapozott kérdezősködés otrombaság - minimum.

Hogy ma az orvosok hozzáállása nem megfelelő sok esetben, arról elég ritkán az orvos tehet. Még akkor is így van ez, ha látszólag az orvos tolakodó. Ilyen méltatlan közegben ilyen kényes munkát végezni jól, szinte lehetetlen.

Kevés a szakértő, kevés a segítő (ápoló, asszisztens), rossz az infrastruktúra, ocsmány a szabályozás, elfogadhatatlan a bérezésnek mind a mértéke, mind az elosztása. Csoda, ha van még normális orvos.

De hogy ez változzon, ahhoz ugyan kell az egészségügy igénye, de az kevés. A társadalom hathatós fellépése nélkül a helyzet rosszabbodni fog.