Kezet nyújtottam fiatalabbként egy nagytiszteletű férfinek, amiért megsértődött. Jogos a dolog, hogyan kellett volna kezelnem a helyzetet?
Én 24 vagyok, ő 52. Mondhatni hogy a példaképem, nagyon tisztelem. Fiatalos, mindenki tegezi, de nagyon felnéznek rá. A szomszéd házban lakik, köszöntem neki ahogy illik, először magázva. Utána ő mondta hogy tegezzem de csak messziről szólt oda a kerítés mögül. Sokszor köszönt rám ő is.
Nemrég volt egy helyzet, ott volt egy rokonom aki a haverja, meg több ismerősöm akivel kezet szoktunk fogni. Egymás mellett álltak, 4 férfi abból 3 40-50 körüli. Kezet fogtam a haverokkal ahogy szoktam és mivel ott állt a szomszéd is velük, neki is nyújtottam a kezem. Nem a rendes kezét nyújtotta nekem hanem a balt megfordítva és ilyen furcsa kifordítottan fogot kezet, közben fura arcot vágott.
Utána hallottam vissza, hogy megharagudott rám, mert mit képzelek magamról hogy kezet nyújtok egy nálam nagyobb embernek aki ennyivel idősebb is. Szerinte ha akart volna majd ő nyújt kezet, de az azt jelenti hogy egyenlő férfinek fogad el, mert azzal szoktak lekezelni, én meg egy taknyos gyerek vagyok.
Igaza van amúgy, ezt diktálja az etikett. De abban a helyzetben hülyén éreztem volna magam ha őt kihagyom a kézfogásból. Mintha lenézném vagy ilyesmi. Zavarban is voltam ennyi "nagymenő" között. Nagyon tisztelem ezt az embert, most akkor bocsánatot kéne kérnem?
Ha ekkora ügyet csinál belőle, akkor talán nem is annyira tiszteletreméltó ember. Szerintem legalábbis...
Amúgy az etikett szempontjából igaza volt: tényleg mindig az idősebb nyújt kezet a fiatalabbnak, de az sem normális, ha ezt ennyire zokon veszi valaki.
Hogy a sok hőbörgés után a kérdésre is válaszoljak
>> Jogos a dolog, hogyan kellett volna kezelnem a helyzetet?
Beismered, hogy igaza van. Ez helyes. Azt is írod, hogy hülyén érezted volna magad, ha őt kihagyod... Ez már arra mutat, hogy nem tudod kezelni a helyzetet. Miért is kellene mindenkinek kezet nyújtani, aki egy csoportban van ? Így láttad a moziban ? Kezet nyújtsz annak, akinek egyébként is szoktál - a 4-ből háromnak - a negyediket pedig szóban üdvözlöd, ahogy eddig is szoktad. Ilyen egyszerű.
A helyedben én adott alkalommal (utcán, üzletben) odamennék hozzá, köszönnék és elnézést kérnék tőle, mondván, hogy a nagy igyekezetben nem figyeltél (vagy valami hasonlót). Sokkal jobb így, mintha surmóul odamondanál... Aztán persze tarts egy kis távolságot.
# 3. vagyok.
A #13. ugyanazt írta le, amit én, csak bővebb lére eresztette. Kíváncsi vagyok, hány pontot kap?
Ez a pofa szimplán egy beképzelt felfuvalkodott hólyag.
Mit képzel ez magáról?
Laza vagypk tegezz de hogy mersz megérinteni...
Mégis mi volna ő? Oltári szentség?
Ráadásul kifordított bal kézzel fogadja. Éz kimondott tahóság volt
Ha olyan nagy ember lenne ezen fenn sem.kellett volna akadnia.
Koszi mindenkinek! Igazabol amiatt a kiforditott balkez miatt gondolkodom meg ... az eleg megalazo volt nekem. Nem is lattam meg igy kezet fogni senkit, latszott az alazasi szandek, nem volt semmi a masik kezeben. Amugy mar elnezest kertem volna tole!
En hibaztam de zavarban voltam, szerintem nem kovettem el semmit ami miatt ezen ragodni kene. Ha legkozelebb talalkoztam volna vele akkor ugyanugy koszontem csak volna mint addig es annyit mondtam volna bocsanat a multkoriert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!