Hogyan sz*rjatok le mit gondolnak rólatok mások?
Nagy hibám, hogy folyton mindenkinek a jót mutatom és megfelelési kényszerem van ha azt érzem, hogy a másik fél nem elégedett velem valamiben (akár egész kis dolgokban us). Mellesleg nagyon rosszul esik amikor kritizálnak, egyrészt a megfelelesi készer miatti igyekezetem semmissé tétele miatt, masrészt, mert én nem szoktam kritizálni jóformám senkit, vagy ha igen akkor annak már nagyon nyomós oka van és próbálom udvariasan tenni. Mostanában körülvesz egy pár ember aki folyamatosan figyel és úgy érzem hogy csak azt várják mikor rontok el valamit. Mintha ez boldoggá tenné őket!
Sok embertől hallom hogy "én márpedig lesz@rom mit gondolnak rólam masok"!!
Ha vagytok itt egy páran, elmondanátok hogy csináljátok?
Köszönöm. 23/N
Nem tudom elmondani, ez egyrészt az alapszemélyiségemből fakad, amivel születtem, másrészt az élet hozta. Bele lehet fáradni mások hülyeségeibe s ha kényelmes, hedonista ember vagy, könnyebb inkább a magad fejed után menni s ellenni, de mondom, egyfajta alapvető hozzáállás is kell hozzá.
Amúgy nálam ez bizonyos érzékenységgel párosult, ezért volt gyerekkoromban valamivel nehezebb. Ma is zavar az igazságtalanság, de túl tudom tenni magam rajta. Ami viszont nem ez, csak valamit gondolnak - nem is értem, miért kellene, hogy érdekeljen. A magam életét élem.
Ha segít, belegondolhatsz, hogy neked van-e igazad, illetve szabadságod van-e a saját életedet úgy élni, ahogy neked tetszik és sikerül... Bizonyos dolgok másokra is erősen hatnak, de lehet érzékelni, hogy mi az, amihez jogod van. Az igazadban való biztosság azért segíthet. De nehéz beleképzelnem magam egy teljesen máshogy működő ember bőrébe...
Kritizálás? Na arra is érzékeny lennék, de mivel van egy brutálisan maximalista kritikus énem, szinte esélytelen, hogy bárkinek rosszabb jogos véleménye legyen rólam, mint magamnak :) Nehéz belül, de legalább van egyfajta védettségem emiatt.
Ha valaki jogtalanul bánt, attól max. dühös leszek, de magamat nem ölöm ezért... Elég értelmetlen lenne.
A világ tele van olyanokkal, akik ártani akarnak neked. Muszáj, hogy saját magad oldalán állj, különben igen rossz lesz neked...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!