Egy férfi vizelt egy olyan keskeny ösvényen, amin mögötte szorosan kellett elmennünk a Férjemmel. Férjem elment mögötte, de én megvártam mig végez, és elmegy onnan. Férjem szerint nekem sem kellett volna várnom. Kinek van igaza?

Ha a férjednek az a baja, hogy akér az undortól, akár a látványtól vagy tökmindegy mi miatt, lehetett akár illedelmesség is - szóval tökmindegy miért..

No ha az a baja hogy emiat inkább vártál.....

Nem tudok erre mit mondani, egy norális férj ott maradt volna veled és megvárta volna amíg a csurgás abbamarad

Az elsőhöz hasonló más etikus módszereket is el lehet képzelni. Hogy miért ezek a jók? A kölcsönösség és az egyensúly miatt. Ezek meghághatatlan természettörvények.

Na mármost ha ő nem törődik az én lelki békémmel (stb.) akkor nekem se kell az övével.

Minden más módszert már az ember talált ki, hogy megmagyarázza, miért az a tökéletes, amit ő tett. Ennek is van oka. Minden férfi (na jó, a döntő többség) azt képzeli, minden problémát meg tud oldani. Vagyis amit tett, az a jó. Ha mégse, gyártunk rá ideológiát. Viszont minden nő (na jó, a döntő többség) érzelmileg áll a kérdéshez. E témában érzelmi megoldás az, ha megszűnik az érzelem (jelen esetben az aktus).

A fentiekből következik, hogy egyiknek sincs igaza és mindkettőnek igaza van. Ha egyféle igazságot keresünk két nézőpontban, akkor nem találunk. Ha kompromisszumot kötünk, mindkettő jól érzi magát. Oszt most mindenki válassza magának azt, ami tetszik (voltam hasonló szituációban. az én megoldásom: mikor messziről észrevettem, jó hangosan mondtam: HESS! Megértette, a közlekedési akadály elhárítva).

Nekem nincsenek prosztatagondjaim, mégis egy teljes percig képes vagyok csurgatni megfelelő mennyiségű sör elfogyasztását, valamint a közben-után elegendő ideig tartó vizelet-visszatartást követően.

Az emberke sem biztos, hogy eljutott volna becsurgatás nélkül a legközelebbi illemhelyig, ha előtte kellő mennyiségű sört vedelt már be. Tehát az ő szempontjából is többé-kevésbé érthető a tette. Inkább örüljön az ember, hogy sikerült neki valami kevésbé szem előtt lévő, eldugottabb helyre eljutnia.

Az, hogy te ilyenkor megvárod-e vagy sem hogy befejezze a tevékenységét, az egyedül rajtad áll, a te döntésed. Ha nem kell sietned sehová, akkor nyugodtan megvárhatod. Ha viszont úgy érzed hogy többet vesztesz azzal ha elkésel valahonnét, mint amennyit a méltóságodból kell leadnod azzal, hogy kikerülöd az illetőt, akkor persze a kikerülése is számottevő opciónak minősülhet. Vagy akár az is, hogy szépen megkéred, egy fél lépésnyit álljon már beljebb, hogy el tudj haladni mögötte.

Mindenesetre a saját véleményem az, hogy ilyen apróságból bármiféle ügy fabrikálását a férjed és teközötted még majdhogynem említés szintjén sem éri meg, nemhogy még vitáig terjeszteni a dolgot (kinek is van igaza?). Történnek ennél sokkal inkább említésre méltó dolgok is az emberrel nap mint nap - sőt, akár óráról órára is -, nem szükséges minden apróságnak jelentőséget tulajdonítani. Úgy gondolom, sokkal egyszerűbb, ésszerűbb és empatikusabb dolog egy szimpla, de sokatmondó összemosolygással lerendezni az ilyen eseteket. Nincs akkora jelentősége a dolognak, hogy ez bármiféle szintű ellentétet szüljön köztetek, vagy bármelyikőtöknek is rossz szájízt kölcsönözzön az ebből fakadó "nem volt igazam" érzés.

De ez tényleg csak a személyes magánvéleményem.