Valaki adna ebben jó tanácsot? Két életem van, pedig nem akartam. (lent)

Egészen kisgyerek koromtól mindig egyedül voltam. Kilógtam a sorból, kerültem a többi gyereket és ezzel együtt a konfliktusokat is. Ma már felnőttként szorongással és kényszerbetegséggel küzdök, továbbra is kerülök minden konfliktust és néha rettegek is attól, hogy egyszer egy ilyen helyzet közepén találom magam.

Ezekből a tulajdonságaimból következett az, hogy már 14 évesen kétféle életet kezdtem élni. Az egyik a szorongással teli, "mindenki hagyjon békén" élet. Ezt az arcomat az ismeri, aki a szürke hétköznapokon lát. A másik életem pedig az érdeklődési körömhöz kapcsolódó rendezvényeken kezdődött. Az ott szerzett barátaim között el tudom engedni magam, nincs kisebbségi érzés, nincs szorongás, nincs félelem. Nem tudom hogy baj, vagy hogy pont jó az, hogy őket ritkán látom. Havonta nagyjából egyszer tudok találkozni velük. Olyankor minden szép és jó. De amikor visszatérek a hétköznapokba olyan éles váltáson megyek keresztül, ami egy egész napos rossz hangulatot okoz nálam. Mintha valamit kiszakítanának belőlem. Sokszor van a fejemben az a rém kép, hogy egyszer a jelenlétemben találkoznak a barátaim azokkal, akik a hétköznapokban ismernek és a nyúl viselkedésem miatt lenéznek. Félek attól, hogy előttük aláznának meg, akkor mindent elveszítenék, ami eddig örömet okozott. Persze ennek kicsi a valószínűsége, de a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem kéne ilyen helyzettől félnem.

Képtelen vagyok nyitni azok felé, akikkel együtt töltöm az időm nagy részét.