Ezt csak én érzem, vagy mások is tapasztalták már? Ti hogyan birkóztok meg vele?

Hali:)

Fontos, sokakat érintő kérdést tettél fel. Pont abban a korban vagy, mikor kicsit mindenki távolabbi embereket, ízeket, világokat szeretne megtapasztalni. Gondolom, már nehezebb összeegyeztetni az együttléteket a barátokkal, mivel Te is állandó rohanásban vagy. Ragaszkodnod kell a hozzájuk, még ha most picit távolabb is állnak tőled. A boldogságot legelőször Önmagadban kell megtalálni, a környezet jobbá tudja tenni, de nem ők adják ezt az érzést. Javasolni tudom a jógát, sokat segít minden téren. Én otthon könyvből tanultam meg és nagyon jól működök tőle.

Tél végére mindenki kicsit borúsabban látja a világot, majd jön a tavasz és vidámabb lesz az élet!

Az emberek alapvetően önzők, minden korban, nem csak felnőttként, tinédzserként is, gyerekként is.

A problémád oka szerintem az lehet, hogy elértél abba a korba, amikor újra a család a fontos az emberek életében. A gyerekeknek elsősorban a szüleik és testvérek számítanak jobb esetben, ez az iskolai szocializáció és a tinédzserkor eljöttével teljesen megváltozik: egy tininek csak a kortársai, a barátai/pasija számítanak, - ekkor alakítja ki önálló identitását, így szakad el félig-meddig a saját szüleitől, mások fontosabbak az életében. Amikor kezd felnőni, ezek a kapcsolatok rengeteg esetben elkallódnak, véget érnek, vagy meggyengülnek, - előzör is talán azért, mert az emberek változnak, és sokszor el is idegenednek egymástól, más lesz az érdeklődési körük, és nem tudnak már miről beszélni, - felnőttként pedig ismét a család lesz a fontos, de ezúttal a saját család, amit magunk hozunk létre a párunkkal. Mindenki a maga családjával, karrierjével foglalkozik, és nincs már ideje órákig trécselni, lelkizni, - talán ennek igénye is kivész belőlük, - új társaságot keresnek, olyan emberekét, akik maguk is hasonló dolgokon ügyködnek: munkahelyi kapcsolatok, kismamabarátságok, később a gyermekek barátainak szülei.

Amikor a régi barátaid egy csalódás után találnak meg, akkor újra egy szinten lehettek valószínűleg, tehát összetörték a fentebbiekről szőtt álmukat, és regresszálnak. A fiúk pedig... hát igazán nem fair, amit művelnek. :)

Pont ugyanez a problémám nekem is.

Az oké, hogy a régi barátságok megváltoznak, mert mi magunk is változunk, de ez nem indok arra, hogy felnőttként tényleg irtó nehéz valódi barátságokat kötni.

Munkahelyen jobb nem barátkozni, ezt már megtanultam, mellette tanulok, de ott is mindenki azon van hogy mélyebbre nyaljon be a tanárnak, és lehetőleg a többiek felé kerekedjen és sajnos ebbe nem fér bele a barátság.

Aztán ott vannak a "szükségbarátságok": a játszótéri anyukák, a rendszeresen munkaügyi központban vagy orvosi rendelőben üldögélők barátsága, ami addig tart, míg az egyikük élethelyzete meg nem változik.

Lehet, hogy én csinálok valamit rosszul, vagy csak amiatt van mert messzire költöztem onnan, ahol felnőttem, de igazi, mély barátságot nem tudtam 20 év felett kötni.

Pedig igen jó lenne néha valakivel összeülni beszélgetni anélkül, hogy amiatt kellene aggódnom, hogy lelép, mert már nincs szüksége rám, vagy kihasználja az információkat az előbbrejutás reményében (ugyebár ha kollégáról van szó).

De azt hiszem 20 év felett inkább az van, hogy mindenki rohan, hajtja a pénzt, párkapcsolata van, gyereket nevel, nem ér rá barátkozni, vagy ha mégis, akkor csalódott egy párszor és beleun a próbálkozásokba.