Miért hal ki az empátia és az egymásra figyelés és a segítőszándék?

A petting mindenki szerint jó dolog, pedig ennek is megvannak a káros mellékhatásai nemcsak szexuális szempontból tekintve. Manapság úgyis felgyorsult a világ, így a nemi fejlődés mellett a már a pubertások is egyre-inkább az iskolapadban is a szemünk előtt akarnak szemtelenül felnőttek lenni. Siettetve a gondtalan hétköznapokat, ahol csupán egy igazi feladatuk lenne (a tanulás), pettingelnek az élet további nehézségeire és eljátszadoznak a cigarettázással, az itallal, a nem kenyérlapanyagú fehér porral és egymás valamint mások terrorizálásával.

A petting többszereplős játék, egyedül maszturbációnak hívják, ami azért szerencsésebb mert ilyenkor az egyén csak önmagában tehet kárt. Viszont ha többen művelik akkor nem egy nem várt mellékhatása keletkezik, nehéz lesz megálljt parancsolni, és megeshet hogy már csak akkor kapsz észbe amikor már késő. A petting mindenki szerint jó dolog, fiatal korban meglehetősen vagány még ha lelkileg nem is érett rá az illető, azt kell mutatni a haveroknak hogy nagyon is tudatában van a cselekedeteinek. Számtalan példa áll már előttetek, elődeink előtt és jövendőbelinek előtt, hogy mire kell vigyázni, mi az amit nem célszerű, mégis mindenki önmaga akarja átélni ezt.

Ezzel önmagában nem is lenne baj, ha a szüleink rendesen felvilágosítanának bennünket, ügyelve reánk és szülőtársaik gyermekére, társainkra valamint jobban felügyelve a kivitelezést. Az igazi baj az, hogy mivel ők már kipettingelték magukat úgy vannak vele, hogy ők is felnőttek valahogy, ezt az utat mindenkinek önállóan kell végigjárnia. Nem számoltak a ténnyel ami immár a fejükre nőtt, hogy a folyamatos fejlődéssel az eszköztárak is növekedtek, és eme fékevesztett kamaszodásai hormonváltozás, már-már mutációba csap át.

A szülök egy idő után már nem tudják fegyelmezni már saját gyermeküket sem, sőt azok sem akik igyekeznek a petting helyes folyamatát szépen adagolva belesulykolni kis pulyájukba, mert amint azok nagyobb közösséget képeznek lásd. óvoda, iskola beindul a nem kívánt eszköztárak ellesése és használata. Ezt a minap tapasztaltam három éves unokaöcsémen, aki már az ötödik trágár szót ismeri, pedig még egyet sem kellene és itthon nem is beszélünk úgy előtte, de még akkor sem ha nincs jelen.

Persze nem lesz mindenki olyan, hogy ezt szeresse, vagy akarja kipróbálni, vagy folyamatosan művelni, viszont el kell szenvednie mindenképp. Társadalmunk egyik legnagyobb hibája nem az, hogy menekülhetünk el előle, hanem hogy nem tanultuk meg kezelni. Sok esetben megdöbbentő dolgok történnek, melyek nagyon durva atrocitások, és a felnőttek inkább elfordított fejjel, tudomást sem véve a dologról továbbmennek védve saját, mimóza életüket. Teszik mindezt úgy, hogy nem ismerik fel, ezzel csak rontanak a helyzeten és nemhogy megmenekülnek, hanem pont így rohannak bele abba a jövőbeli világképbe amitől rettegnek!

Számtalanszor hallani:”bezzeg a mi időnkben, mi sem voltunk szent gyerekek, de akkor..”

Akkor nem volt színes TV, mobil telefon, számítógép és mindenféle kellék ami hirdethet mindenféle „jót”. Nem „ugatta” le a gyermek a szüleit stb. stb. Ezek a szülök nem voltak elég kondicionáltak a technikai evolúcióval szemben, és kaptak egy olyan pettingáradatot ami egyszerre volt szenzációs és egyszerre félelmetes. Ez utóbbi csak most kezd kibontakozni.

A pettingnek jó dolognak kellene lennie, manapság nem az. Nem tudunk felkészülni a felnőtt életre, mert ha a szüleinkre tekintünk azoknak megfáradt arcában a keserűség tükröződik, több dolog miatt. Pedig a kulcs nálunk van, nálunk embereknél, mégis hagyjuk porosodni a feledés ládájában.

A nagy pettinggelés közepette immúnisakká vállunk egymás fájdalma iránt, és nemtörődöm mód csak saját élvezetünk a fontos, még ha ez a másiknak nem is olyan jó.

Az egyén központú társadalomban sosem lehet győztes a nemzet, hiszen: „egységben az erő”! Ha valamire is vinni akarnánk, akkor nem csak nézni kellene, hanem igazi összetartásnak kellene lenni, és segítségére sietni a másiknak ha gyanús dolgot észlelünk, nem fülünk-farkunk behúzva eloldalogni, hogy „csak nekünk ne legyen bajunk”.

Tudjuk mi a megoldás, mégis könnyebb menekülni, ráhagyni és meghúzni magunk, mert:

-sosem voltam jó verekedő

-mindig ettől rettegtem

nekem már gyerekem van

-stb.

Főleg annak akinek gyermeke van láthatná át, hogy a jövőjét csak e módon biztosíthatja, ha végre kitakarítja a piszkos pettingeszközöket, a gyávaság leküzdése némi érzelmi ráhatással egyfajta bátorsággá alakítható, én személy szerint nagyra becsülöm azt az embert aki ha félelemmel is, de szembenéz a nehézségekkel. Ellenben a ma ez nem trendi, mert aki fél azt el kell nyomni jobban és jobban, így meg sem tanul küzdeni...

A szülői felelősség nem csak kifejezetten saját gyermekünk védelmét jelenti, hanem a gyermekek védelmét. Ez azt jelenti, hogy bármilyen gyermekkorú egyedet védeni kell ha az magában vagy benne más kárt tenne. Természetesen erre akad példa, nehezebb a kérdés olyankor amikor saját szülőjétől kellene megvédeni.

Jó lenne ha ez a buta „simogatásos előjátékos” hasonlat semmiféle valós párhuzamot nem tartalmazna. Ha azt mondhatnánk rá, ez csak a fantázia szüleménye és igenis biztonsággal lehet végigmenni az utcán, az emberek tiszteletben tartják egymást. (Szeretni nem kell.) Ám sajnos ez nem így van, és biztos vagyok benne hogy mindenki került már kellemetlen „pettingbe”

Nagyon durván pettinggel a mostani fiatalság az életre, ennél már csak majd az igazi szex lesz az érdekesebb...