Vissza jön még valaha a régi szép világ ahol a férfi volt a családfenntartó a nő pedig vezette otthon a háztartást,mint háztartásbeli?

Sajnos a világ nem abba az iránya halad.

De végülis, ha van hozzá egy hasonlóan gondolkodó társ, akkor egyénileg megvalósítható.

" nő pedig a házból otthont varázsolt a családja számára,főzés mosás takarítás,nevelte a gyerekeket,meleg étellel várta a férjét és a családját." Nekem kislány koromban ez volt a vágyam.

Ma már ettől a gondolattól a nőket a hideg is kirázza, de ez még változhat. Akkor viszont a házasságoknak is stabilabbnak kellene lenni.

Kedves Sára nem volt tisztában azzal, hogy te őt nem ismered. Te Sándort ismerted. Lehet hogy Sára végig ott volt belül az iskolás éveitek alatt, de te nem őt ismerted meg. Te most azzal szembesültél, hogy a néhai ismerősöd már nincs és egy idegen nő vidáman köszönget neked, mintha ismerned kéne őt.

Mélyen elfogadó családokban is nehéz feldolgozni az ilyent. Egy édesanya valahol azt nyilatkozta, hogy "el kellett gyászolnom a fiamat, hogy üdvözölhessem a lányomat."

Szóval nincs azzal baj, ha te köszönés nélkül hagynád ott Sárát. De azt nem szabhatod meg neki hogy Sára legyen vagy Sándor. Senki fett nem uralkodhatsz.

Ez a "nagy szabadság" amit megvetsz, arról szólna, hogy élni és élni hagyni. A dolgozó nők is mit ártanak neked?

Sajnos most a gender-tender a divat, nem úgy néz ki, hogy ez a közeljövőben változna.

Úgy van kitalálva, hogy egy átlagember fizetése (aki valahol egyszerű alkalmazott) nem elég egy család fenntartására, sajnos a nőknek is dolgozniuk kell.

Én szívesen éltem volna olyan életet, hogy háztartásbeli vagyok, ugyanis akkor érzem jól magam, nőként kiteljesedve, ha otthon rendet teszek, takarítok, mosok, finom ételeket főzök és várom (várnám) az embert haza, megszeretgetném, lennének babáink, velük is otthon foglalkoznék, egy kis konyhakert kikapcsolódásnak.

Erre egy gyárban robotolok, mert csak arra vagyok alkalmas (sajnos buta vagyok és nagyon nehezen érettségiztem le, vért izzadtam).

Gyerekem nem lehet, mert ha történik bármi gikszer a szülésnél és nem emelhetek többet 10 kilókat, elveszítem az állásom, a jövedelmem (barátnőm sérvet kapott a vágás miatt, egy másik ismerős azóta is bepisil).

Munka után otthon még nagyjából félájultan rendbeteszem a konyhát és dőlök le aludni, csak szombaton van egy kis időm a párommal.

A férfiak nagy része, főleg a fiatalabbak, kezdenek elkényelmesedni, a legtöbben semmit nem akarnak, csak influenzáskodni. Aki dolgozik (mint a párom), azt alig fizetik meg, akinek sok pénze van, az bejárónőt fizet, és szintén influenzás kirakatbaba nők választ inkább, ez van.

Ezt akkor lehet, ha nincs válás. Ha a pasi nem tudja csak úgy otthagyni az önmagát fenntartani nem tudó (hiszen nincs munkatapasztalata, ha valami képesítese van is) feleségét egy csinosabb, fiatalabb modellért. (Megjegyzem, ebben a modellben a gyerekek az apjukkal szoktak maradni, ha mégis válás van, hiszen az anyjuk nem tudja őket eltartani). Pluszban ott lesz az állandó stressz, hogy te el ne veszítsd az állásod, mert az egész család csak tőled függ. Nem biztos, hogy megéri.

Illetve akkor, ha megint nem tanulhatnak a nők, csak tanítónak, ápolónőnek meg titkárnőnek és a férj engedélye nélkül nem dolgozhatnak. Nem hiszem, hogy ez keresztülvihető. De lehet a tanárhiány egy megoldása. A lányoknak csak 4-6, esetleg 8 osztály, írás-olvasás-számolás-háztartástan, és máris feleannyi gyerekre kell csak középiskolai tanár.