Lehetéges szerződést kötni előre egy temetkezési vállakozóval még amig élünk, hogy ők mint és hogyan intézzék a temetést?
Latom masok nem banjak ha terhet jelentenek majd a szeretteiknek.
Tobb szazezres kiadas a csaladtagoknak azonnal egy procedura, es akkor meg olcso volt.
Megertem, hogy a humor paraknak a megkuzdesi strategia, de ettol meg ugyanugy jobb felrerakni ra.
"Hagysz rájuk 2 lakást cserébe, az nem elég?"
Nem, sokszor ennyi nem elég. A lakást fennt kell tartani, tehát költséggel jár, és nem tudod másnap hirtelen eladni, hogy az elhunyt temetéséről egyből tudj gondoskodni a vételárból, hiszen mire egy hagyatéki eljárás lezajlik, már az elhunytat régen eltemetik.
De te ezt láthatóan nem érted.
Én már most próbálok gondoskodni arról, ha már nem tudom magam ellátni, akkor ne a gyerekeimre legyek utalva. Egyáltalán nem biztos, hogy itthon fognak élni, nem várhatom el, hogy az egész életüket feláldozzák azért, hogy engem tologassanak a rokkantkocsiban, és naponta kétszer pelenkázzanak még vagy 20 éven keresztül. Vagy csak egyszerűen vigyázzanak rám, nehogy elessek és megüssem magam.
Cserébe tisztában vannak azzal, hogy örökségük (ingatlan) nem igen lesz, mert azt, vagy annak eladási árát betolom egy szociális otthoni lakhatás költségébe. Ott majd látogathatnak.
"Cserébe tisztában vannak azzal, hogy örökségük (ingatlan) nem igen lesz, mert azt, vagy annak eladási árát betolom egy szociális otthoni lakhatás költségébe. Ott majd látogathatnak."
Na, ez így tiszta helyzet!
"Amúgy régen volt olyan, hogy ha nem akartál temetést, lemondhattál a testedről a halálod után a tudomány javára és boncolgattak az orvostanhallgatók, nézegették milyen állapotban voltak a szerveid, hogy terjedt a szervezetedben a rák, stb..."
Erre már túljelentkezés van.
""Cserébe tisztában vannak azzal, hogy örökségük (ingatlan) nem igen lesz, mert azt, vagy annak eladási árát betolom egy szociális otthoni lakhatás költségébe. Ott majd látogathatnak.""
A többi 8 ingatlanom pedig megörökölhetik. :D :D :D :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!