Illetlenség megkérni a rokonságot, hogy ne üljenek már állandóan nálunk?
Gimis vagyok még, délután 1-2-től délután 5-6-ig egyedül lehetnék itthon. De nem lehet, mert nagyszüleim hozzák az ebédet, vagy ha nem ők, akkor nagybátyámmal küldik el. És ez nem annyi, hogy beadják és mennek, hanem bejönnek, leülnek, elkezdenek faggatni, utána bekapcsolják a tv-t, átnézik az újságokat stb. Ha mondom, hogy anyáék később jönnek csak, az a válasz általában, hogy "nem baj, megvárom". Volt már, hogy úgy csináltam, mint aki indul valahová, felvettem a cipőt, kabátot, nagybátyám meg közölte, hogy hagyjam itt nyugodtan, megvárja anyát.
A bajom az, hogy délután szeretnék kettesben lenni a barátommal, valamint én nem szeretem, ahogy a mamám főz. Sosem eszem belőle, anyáék se nagyon. Így az ebédem is problémás, mert hiába rendelnék, ha itt ülnek, nem tudom hogy átvenni a kaját, max. ha az ajtó elé kérem és sunyiban behozom, aztán a szobámban eszem. De ez is milyen...
Ráadásul a nagybátyám egy paraszt, nyáron is itt voltak a barátnőim, medencéztünk, buliztunk napközben. Mondja mama, hogy küld sütit (ilyenkor hiába mondom, hogy nem kell, nem esszük meg, csak erősködik, hogy de, ő azért küld). Nagybátyám egy vén kéjenc, látványosan megbámul az utcán is minden nőt, meg ilyeneket mond ismeretlen lányoknak, hogy "jaj de szép baba vagy". Nem akartam, hogy a barátnőimmel találkozzon, ezért résnyire nyitottam a bejárati ajtót, hogy a sütit átvegyem, erre kb. félrelökött, hogy "BEJÖNNÉK KICSIT, JÓ?!". Nem, nem jó, ne ülj le a teraszra, csorgatni a nyálad kamasz lányokra, akik bikiniben vannak... Akkor sírva hívtam anyukámat, hogy küldje el, vagy valamit csináljon, mert nem akarjuk kerülgetni délutánig itt. Ekkor, egyszer küldte el, de mindig azt mondja, hogy hát ők a szülei, hogy mondja nekik, hogy ne jöjjenek ide.
De ez a mi otthonunk, miért illetlenség az, ha megkérünk valakit, ne üljön le órákra?
16 vagyok, 11. osztályos.
Azt már próbáltam, hogy nem nyitottam ajtót a csengetésnél, nagybátyám elkezdte kulccsal verni az ablakot, konkrétan átmászott a ház előtt sövényen... Utána meg anyám hívott, hogy hol vagyok, miért nem engedem be.
Szüleiddel kell ezt megbeszélni, megkérve őket, hogy tanulni szeretnél, de így nem tudsz stb...
Szóval hogy próbálják ezt végérvényesen megoldani.
Anyádékkal van a legnagyobb baj. Nem tudnak határt húzni. Ezt beléd is beléd nevelték, te is félsz attól, hogy "mit fognak szólni", ha egyszerűen ajtót sem nyitsz.
Nem illetlenség kiállni magadért.
Mitől félsz, mi fog történni? Csak nyerhetsz, hiszen békén hagynak. Megsértődni meg mindig az sértődik meg, aki meg akar sértődni.
"Mitől félsz, mi fog történni? Csak nyerhetsz, hiszen békén hagynak."
Lehet hogy olyasmitől fél, ami történhet: pl. telekürtölik a rokonságot a "otthon van de képes nem beengedni", stb pletykákkal és ezt mondjuk sok-sok évig ismételgetik.
A szülőknek kell megoldani.
Én személy szerint nem sértődnék meg, de tudom, hogy van olyan, aki "hát de nem is a te házad", meg ilyesmi indokokkal jön. Az a baj, hogy nem derült ki, hogy a rokonoknak van-e kulcsa. Mert simán el tudom képzelni, hogy valaki a szülőknek testvéreknek ad kulcsot, hiszen családtag, születése óta ismeri őket, meg van az a véglet, aki még a saját gyerekétől is elveszi a kulcsot, nehogy véletlenül bejusson a szülői házba. Ha a rokonnak van kulcsa, akkor bemegy magától is, bár nem ideális, de megteszik, a zárat meg mégsem cserélheti le, mert akkor a szülőknek lesz problémája a kulcsokkal.
A legtisztességesebb, ha megmondod, hogy tanulsz, a barátoddal vagy, stb. Bár ha a szüleidet nem zavarja lehet hogy ennek visszhangja lesz.
6.
Amit írtál csak fejben történő előrevetített félelem.
A valóságot senki nem ismerheti, senki nem tudja mi fog valójában történni.
Ha telekürtölés a passzív-agresszív reakció, akkor pláne csak nyert. Nem kell tartani egyáltalán a kapcsolatot ilyen mérgező családdal.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!