"Magyar ember evés közben nem beszél" - tényleg?

Eddig akár hány társaságban voltam kaján, mindenhol beszélgettek az asztalnál evés közben. Persze nem úgy hogy rágták a falatot és közben mondták, hanem amikor épp nem volt semmi a szájukban.:D

Ezt hogy "Magyar ember evés közben nem beszél" akkor mondják amikor dumálsz kaja közben és nem kíváncsiak rád.

Dédszüleink számára nem egyszerűen biológiai szükséglet volt, hanem szertartás is. A mai ember szeret minél hamarabb túlesni a táplálkozáson, hiszen folyton rohan valahonnan-valahová, mindig van fontosabb és sürgősebb dolga mint leülni és ebédelni. Napközben úton útfélen tűzoltásként vásárolt péksüteményekkel, gyorsételekkel próbáljuk enyhíteni éhségünket, este pedig sokszor egyedül, vagy a TV előtt ülve fogyasztjuk el vacsoránkat.

A paraszt ember az evéshez még akkor is leült, ha a mezei munka közben csak a földre tudott leheveredni. A vasárnapi ebédnél pedig mindig az asztal felé gyűlt a család. Együtt voltak, de a tányér felett csak nagyon kevés szó esett. E hagyomány ősi gyökerei már a régmúlt homályába vesznek.

Én sokáig nem értettem meg mit jelent ez a mondás valójában, ez azt jelentette hogy az étkezés az egy szertartás volt. Tehát az égiekkel, az ősökkel, a transzcendens erők való kapcsolattartás, kommunikáció. És ezt komolyan kellett venni, ugyanúgy imádkoztak étkezés előtt, után, maga az étkezésnek is megvolt ez a szertartás szerű jellege, amely még megvan a kínai és a japán kultúrában.

"Boldogfa(j)i templom a mi házunk lehetne,

benne való oltár mi asztalunk lehetne,

misemondó ruha mi abroszunk lehetne,

benne való kelhe mi poharunk lehetne,

benne való ostya mi kenyerenk lehetne.

Rét ökör, régi törvén, haj, regü rejtem!"

Boldogfai regősének

Nem árt tudnunk, hogy az asztal és az oltár lényegi azonosságáról a népi műveltség találós kérdés formájában is megemlékezett. „Négy lába van az ótárnak, mindennap réjta áldoznak, mi az?” – így a kérdés. A válasz pedig: „Asztal”.

Ha részletesebben szeretnétek róla olvasni, itt a link:

[link]