Szalagavató táncolás: Mire kell táncolás közben figyelni?
Elérkezett a nagy szalagavatós felhajtás kezdete, holnap lesz az első találkozás testnevelés óra keretében a tánctanárral.
A szalagavatóra már előre elkezdték a gyerekek lefoglalni hogy kivel táncolnak. Én úgy voltam vele hogy majd azzal táncolok aki jut/marad. Erre egy fél éve miközben nagyban jót beszélgettünk (az osztály fele), az egyik lány (szőke, jó idomokkal rendelkező, úgy kell elképzelni nem 200kilo) mondja nekem hogy nem-e tancolnák vele. Mondom nem utasítom el, nekem nem lényeges. Mondják a fiúk hogy a legjobb csajjal táncolok én. Nem szeretnék semmi kapcsolatot, ne értetek félre, van neki barátja, nekem viszont sose volt semmi kapcsolatom lánnyal. Még az is néha zavarba hoz hogyha a szemükbe kell nézni, de nyilván van akarat erőm és megteszem ha beszélnek hozzám, csak festenek ilyenkor, kellemetlen. Nem járok bulikba, nem vagyok a táncparketten ördög, maximum abban a 6-7 lakodalomban táncoltam valami mulatósat amit ott rögtönöztem, megfigyeltem másoktól.
Rólam: Eddig itt a gimnáziumban is top 1 tanuló voltam, edzek, jó a fizikumom, naponta edzek. A lányoktól meg fosok (bocsánat a szoért).
Mi a véleményetek erről, hogyan tudnék lazább lenni, illetve táncnál milyen illemszabályok vannak, végig nézzek a szemébe? Nem vagyok egy táncos típus (75kg/178cm)
*csak fusztrál ilyenkor, kellemetlen.
Ami lemaradt: 18 éves vagyok, (11.o), a tánc típusa bécsi keringő lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!