Ők miféle férfiak?

Figyelt kérdés

A barátomal ma összefutottunk 1 haverjaval.

Magas kigyúrt jóképű férfi , a kislányával volt. Idővel én is bekérdeztem a beszélgetesükbe, mire a pali elhallgatott, felhúzta a szemöldökèt majd a barátomra nézett-kb mi a fa sz nézéssel-és persze full figyelmen kívül hagyta azt, hogy én kérdeztem tőle valamit nem válaszolt.

Majd miután elhallgattam és távoztam kezdett újra beszélgetni a barátommal.



Utána barátom azzal magyarázta ezt, hogy a barátja vilagában a nők eszközök tárgyak és ennyi..

Nem egyenrangú partnerek, nem emberi lények, mint ahogy mi vagyunk és jól reagáltam ezt le hogy átmentem a másik szobába.


Erre én mondtam neki, hogy a pali egy kislányt nevel...akkor hogy a pi csába van az hogy tárgynak nézi a nőket?

Mire baratom elmondta, hogy mikor a srác fasírtba került a gyerek annyjával a nő lelépett, de a pasi előkerítette őket, a gyereket magához vette, a nő arcát pedig szétvágatta a haverjaival hogy mondjon le a gyerekről.

És hogy értsem meg hogy egy nő ebben a világban maximum egy cseléd lehet.

Egy gengszter kislánya viszont érinthetetlen királynő.


Szerintem pedig ez ellentmondás.

Hogy a gyermeke anyját semmibe nem veszi sőt örökre negnyomorítja elcsúfítja.

Közben pedig példás apa és a tenyerén hordozza a kislányát.

Fura.


2023. febr. 12. 21:12
 1/9 anonim ***** válasza:
57%
Más kultúrából való?
2023. febr. 12. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
68%
Biztos nem európai...
2023. febr. 12. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Sima budapesti pali.

Nem külföldi..

2023. febr. 12. 21:33
 4/9 Drakula_VAGY_Ahmed ***** válasza:
48%
Ez nem afrikai vagy pakisztáni illető?
2023. febr. 12. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Araboknál tipikus ez.

Nyilván beteg, torz személyiségű az illető.

2023. febr. 12. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 Darius- ***** válasza:
100%
Leirtad: gengszter. Naluk nincs erkolcs.
2023. febr. 12. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:
95%
Retek cigánybűnöző?
2023. febr. 12. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Nem példátlan. A feleségem családjában, ahol mindenki min. főiskolát végzett, ugyanez van, de nem férfi/nő, hanem öreg/fiatal kapcsolatban.

Aki 10 másodperccel fiatalabb, azt már nem veszik emberszámba, egyébként Bp-n.

2023. febr. 13. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
A férjed csak félelemből barátkozik vele, ugye?
2023. febr. 22. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!