Régen (Szent István idején) is lejártak az emberek a Balatonra strandolni?
Olvasgass egy kicsit arról, hogy hogyan éltek akkoriban. Túrázni, hobbiból mozogni, fürdőzni kb. az 1800-as években jött divatba és sokáig (úgy kb. az 1950-es évekig) a gazdagabb polgárok kiváltsága volt. Az ezt megelőző évszázadokban az embereket túlzottan lefoglalta, hogy túléljék a mindennapokat, nem foglalkoztak ilyesmivel. Se idejük se energiájuk nem volt rá. Amúgy végiggondoltad te ezt úgy egyáltalán? Utazni akkoriban hosszú, fáradságos és veszélyes is volt. Amit ma pár óra alatt megteszel, az több napos/hetes út volt lóháton vagy gyalog. Közben vinni kellett a kaját a felszerelést és a megfelelő létszámú csoporttal vagy katonai kísérettel utazni nehogy kiraboljanak. Az mászkált akinek muszáj volt, nem élvezetből tették és biztos nem lovagoltak napokat azért, hogy megfürödjenek egy nagyobb tóba, mikor minden település közelében volt valmiféle víz (patak, folyó vagy kút) és amúgy se vitték túlzásba a fürdést.
Röghöz kötést említette itt valaki, az mondjuk jóval később volt, a Dózsa parasztháború büntetéseként, de utána még annyit sem lehetett mozogni, mint addig.
Hogy érted azt, hogy a létezéséről sem tudtak? A Balaton elég nagy és feltűnő azért. A közelében élők nyilván tudtak róla, de nem mint fürdőhelyről, hanem mint egy nagy tóról ahol lehet halászni, jószágot itatni, nádat vágni stb... A műveltebb emberek, vezetők is tudták, hogy ott van és hogy éppen kinek a tulajdona. A távolabb élő jobbágyokat meg marhára nem érdekelte az ilyesmi. Nyilván minél távolabb laktak annál kevesebben hallottak róla.
"bemerészkedett"
A halászok tuti.
De nem mulatságból, és persze felöltözve, lehetőleg csizmában. Nem volt kiépített hely fürödni, puha homokkal, mint ma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!