Hogy tudnánk felvenni ez ellen a harcot?
Az egyik plázában éppen belefutottam a nanoshine egyik marketing akciójába.
12 000-ről 6000-re csökkentett akcióval kínálták a képernyő kezeléseket. Egy csinos lány odahívott, elnyomta a szokásos marketing szöveget. Majd mikor mondtam, hogy nem, később átgondolom, ha tényleg jónak találom, az a plusz 6000 nem akadály.
Na ezután kezdett vég nélkül bókolni, és felajánlotta hogy a szép kék szemeimért a hátoldalt is megcsinálja. Mondom nem élek vele. Megmutatta valamelyik trash youtuber tesztjét (talán a középsuliból, hát inkább mégjobban eltántorított). A vége fele már elkezdett durvulni, a férfiasságomat kezdte megkérdőjelezni, milyen bátortalan vagyok, meg hogy elsőre többet nézett ki belőlem (hogy nem veszek meg minden vackot, ami szembe jön velem).
Végül sikerült meggyőznöm hogy engem nem tud rábeszélni arra, amit nem akarok.
Bár megalázva jöttem el onnan, büszke vagyok rá, hogy még nem sikerült úgy rávennie nőnek, hogy fizessek neki, hogy még nem villantott semmit.
A nanoshine-k ajánlom, ha tényleg sikeres marketinget akarnak indítani, adhatnának ingyen szopást a képernyőkezelés mellé.
A munkáltató és a munkavállaló is undorító, akik részt vesznek ebben az abszolút etikátlan, és erkölcstelen kampányban.
De a legrosszab, hogy szerintem a lány volt kb. 17 éves.
Majd amikor meg kiderül, hogy rákkeltö hatású, és fül, bör, és egyéb rákot keltettek ezzel akkor meg eltünnek a tulajdonosok.
Ilyenkor csak annyit kellett volna mondanod, hogy te egy kis bunkó csitri vagy, nölj fel a munkádhoz vagy menjél vissza barbi babázni...
"rákot keltettek ezzel akkor meg eltünnek a tulajdonosok"
Valószínűleg azért tűnnek el, mert akkor már ők is meghaltak rákban.
Maga a jelenség ellen hogy lehetne küzdeni?
Nem, nem voltam odabilincselve. De olyan pszichológiai hatást gyakorolt rám, hogy rosszul éreztem magam, hogy nem vettem semmit. A tudatos énem tisztában van vele, hogy valószínűleg csak addig vagyok jóképű, meg kedves, ameddig el lehet adni nekem valamit, de akkor is nehéz volt nemet mondani a pszichológiai nyomás miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!