Miért jellemzőek ezek a nyelvekre?

1. Kezdjük azzal, hogy a flektáció nem más, mint egykori különböző hangzású (nemű) szavakhoz kapcsolt különböző hangalakú toldalékok maradványai, melyekről mára teljesen lekoptak a lényegi mássalhangzók, és csak a megmaradt belső magánhangzók variálódnak. (Persze vannak mássalhangzó csökevények is, főleg németben, de most ne bonyolítsuk.) Pedig valamikor a magánhangzók lényegi jelentést nem hordoztak, azok csak idomultak a kellemesebb kiejtéshez. Magát az eset melyikét a mássalhangzók határozták meg. Ezt onnan lehet tudni, hogy vannak nyelvek, amelyeknek ma is élnek az 500, 1000, 1500... 5000 évvel archaikusabb változatai. Ha mondjuk az ember elindul Szibéria keleti végéből nyugat felé, akkor nyomon követheti, hogy forr egy különálló szó toldalékká, hogy kezd a toldalék hangtanilag idomulni a szóhoz, hogy kezd a toldalék lényegi mássalhangzója lekopni, a toldalék magánhangzója a szótővéggel egybeforrni, míg a végén már csak szó végi magánhangzók variálódnak a bonyolult deklinációs táblázatok szerint. A belső tőhangváltások is abból adódnak, hogy egykor volt a szó végén egy toldalék, ami áthelyezte a hangsúlyt és elcsúsztatta a hangot, de maga a toldalék már nincs meg. Aztán ha egy nyelv birodalmi magasságokba emelkedik, akkor bizony a sok leigázott, betelepített, stb. kényszernyelvtanuló lerontja a nyelvet, és amit ma nyelvként tanulsz, az tulajdonképpen egy rontott, hibás állapot, amit azóta hivatalosnak rögzítettek, pedig a néhány nemzedékkel ezelőttiek a fejüket fognák attól a rettenettől.

Feltételezem, azoknál a szócsoportoknál, ahol teljesen elkopott a tárgyeset jele, - vagyis formailag nincs megkülönböztetés az alanyesettől, - valószínűleg olyan gyengébben hallható vagy épp kellemetlenebbül ejthető hangok jöttek volna, amit szívesebben elhagytak, míg más szavaknál nem. Aztán mikor már a többség így beszélt (hibásan), rájuk hagyták, győztek. De túlzott logikát ne keress! Erre mondják, hogy tele van a nyelv rendhagyó szabálytalanságokkal.

Magyarban is előfordul például, hogy a birtok E/2 birtokos személyjele után lehagyjuk a tárgyeset jelét. Ez is ugyanúgy hiba, csak ma már úgymond rá van hagyva az emberekre... Add, a tányérodat! > Add a tányérod!

Az egy szép életmű lenne, levezetni a felismerhetetlenségi kopott indoeurópai deklinációkat az egykori protoeurázsiai toldalékokból, pedig nagyon úgy néz ki, hogy az is onnan ered.

2. Erre egyszerű a válasz. Múlt idő és néhány más aspektusjel, igenévjel már megvolt a protoeurázsiai nyelvben, az összes utódnyelvcsaládban ott virítanak ma is. Pl: Man bu-d-am (indoeuróapai) Men bol-d-îm (ótörök) Én vol-t-am (magyar). A magyar "múlt" vagy az angol "old" szó is innen ered. A szlávok valami igenevet használnak múlt idő helyett. Jövő idő viszont nem volt, ezt azóta mindenki egyénileg kitalált toldott-foldott szerkezettel oldja meg. De csak ha nagyon megakarja. Leginkább ma sem szokás ezzel foglalkozni, logikailag egy "holnap" + jelen idő megteszi. Régen is megtette, és a legtöbb utódnyelv ma se dimenzionálja jobban túl ezt a kérdést, az az igazság. (Azt megjegyzem, hogy 2 db igazi igeidő van, hiába tanítanak húszfélét, a többi az csak mindenféle aspektus, illetve azok egymással való kombinációja.)

1. Ezt azzal is szokták magyarázni a nyelvészek, hogy a tárgyeset tulajdonképpeni funkciója ha úgy tetszik az eltárgyiasítás: cselekvő szubjektum helyett objektumként mutat fel egy elemet, tehát olyasvalamiként, ami nem cselekszik, hanem cselekvés végezhető el rajta. Namármost a semleges/élettelen nemű főnevek eleve olyasmit jelölnek, amit tárgyként/objektumként fogunk fel – innen az alny- és tárgyeset egylényegűsége. (Példa: ha megnézed a már említett latint vagy az ógörögöt, azt fogod látni, hogy egyes deklinációkban a semleges nem specifikus markere, az -m vagy -n azonos a hím- és nőnem tárgyragjával.)

2. Igen, itt valóban arról van szó, hogy a jövő idő természetesen nem tapasztalható meg, és csak némi absztrakciós készség birtokában tudjuk egyáltalán megragadni, s ezért általában később alakult ki a jelölése, mint a másik két alapvető időkategóriáé.