Ha régen kizárólag a shall volt a jövő idő segédigéje, mikor és miért váltotta fel azt a will?

Az első kérdésre nem tudom a választ. Azt sem biztosan, hogy a kérdés egyáltalán nyelvtanilag jogos-e.

A másodikra van három tippem.

Az egyik, és legvalószínűbb, hogy semmi, csak véletlen alaki egyezésről van szó. Mint ahogy magyarban sincs semmi köze a jövő idő igéjének, a fog-nak, a szájban levőhöz, vagy a kézzel való fogáshoz.

A másik, (ami számomra a legvalószínűtlenebb), hogy ha a jövő időben történik valami, ahhoz még csak annyi lehet a hozzáállásunk, hogy akarjuk-e, vagy nem akarjuk.

A harmadik, ami inkább esélyes lehet, ha van közük egymáshoz, hogy Isten akarata érvényesül a jövő megvalósulásakor

Eredetileg a germán nyelvekben csak jelen idő és múlt idő volt, a modern magyarhoz hasonlóan. Az összetett igeidők a germán nyelvekben később alakultak ki.

A hollandban és az alnémetben (plattdeutschban) máig a "shall" germán változatai (holland: zullen, zal, zou; alnémet: schölen, schal, schul) jövő időt fejeznek ki.

"És a will, az akarat hogyan hozható összefüggésbe a jövő idővel?"

Ez volt az ige eredeti jelentése (>óangol willen, will), sőt múlt idejű alakja az azóta szintén "önálló életet élő" "woud" (>óangol "wolde") volt. Többi germán nyelvben a rokon alakok (holland willen, will, wou; német wollen, will, wollte) megtartották az eredeti jelentését az igének.

Én tanultam norvégul, és ott az van, hogy a jövő időt a skal és vil segédigével lehet kifejezni (ezek alakilag az angol shall-nek és will-nek felelnek meg). De ezek nem felcserélhetők, megvan a pontosan körülhatárolt használatuk.

A vil mindig akaratot fejez ki, de nem feltétlenül jelöl jövő időt. Vonatkozhat a jelenre is, hogy valamit akarok itt és most. A jövőre vonatkozóan viszont azt jelenti, hogy valamit akarok, szándékozok megcsinálni, ha lesz rá lehetősége, ha összejön a dolog.

A skal mindig a jövőre vonatkozik, és akkor használható, ha a jövőbeli cselekvés már elő van készítve, fennállnak a feltételei. Pl. el fogok utazni (már meg van határozva az indulás időpontja, megvettem a jegyet, összecsomagoltam).

És van egy harmadik kifejezési módja is a jövő időnek, a komme til å (ez alakilag az angol going to-nak felel meg), ez ekkor használatos, ha a külső feltételek miatt biztos (vagy nagyon valószínű), hogy valami be fog következni, pl. ez a fa ki fog dőlni (látszik rajta, hogy már nem bírja sokáig).

Na szóval, bár nem tanultam angol nyelvtörténetet, úgy tudom elképzelni, hogy az angolban is valami hasonló jelentéstartalma lehetett a shall-nek és a will-nek, de ez idővel elhalványult, és a kettő egybemosódott a jövő idő kifejezésében. Halvány különbségek, bizonyos összefüggésekben azért megmaradtak:

[link]