Egy más anyanyelvű gyerek 10 év alatt meg tudna tanulni magyarul?
"Köszönöm szépen látom ti szakértők vagytok:D"
Nem, az itteniek egyáltalán nem szakértők. Ez abból is látszik, hogy rögtön az első válaszok egyikében írta valaki, hogy 9 évesen már kiszakadt a nyelvtanuló korból. Ez baromság, mert akcentus nélkül nagyjából a pubertás kezdetéig, tehát 11-12 éves korig bezárólag elkezdve lehet megtanulni egy nyelvet. Több olyan példát is tudok mondani, ahol 10 évesen költözött ki egy ismerősöm angol nyelvterületre, és akcentus nélkül beszéli a nyelvet, míg az egyik ismerősöm testvére, aki már 15 éves volt, nem tudta akcentus nélkül elsajátítani, pedig kint van 20 éve. 9 éves korban még pont időben kezdi el.
A lányok meg nem mindent tanulnak meg hamarabb, de a nyelvek tanulásában nagy átlagban pont, hogy jobbak. Ennek anatómiai, biológiai okai vannak, a nők agyában több a beszédközpont, finomabb a kommunikációs eszköztáruk. (Tudom, hogy az összes feminista nekem fog esni, mert az merem mondani, hogy más a férfi agy meg a női agy, de így van). Megfigyelhető az is, hogy a kislányok előbb kezdenek el beszélni, és azonos idő alatt nagyobb szókincset sajátítanak el. A fiúknak viszont pontosabbak a térbeli képességeik azonos korban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!