A magyar nyelv mindig agglutináló (ragozó) nyelv volt?

Erről én is olvastam már. Ha jól értem, akkor ez azt jelenti, hogy eredetileg inkább izoláló típusú volt.

Még a preuráli előtt lehetett izoláló. Az urálitól kezdve mindig is agglutináló nyelv volt. Az uráli alapnyelvre nominatíviszt (jelöletlen), tárgyragot, genitívuszragot, latíviszt, lokatívuszt és ablatívusz ragot is felteszünk (és akkor csak megemlítam a bitrokos személyragokat és az igeragokat). Utolsó 3 helyjelölő eset volt. Mivel ezek a hol, honnan , hová kérdésre válaszoltak később az esetrendszernek bővülnie kellett (persze szűkülhetett is volna, mint például a manysiban ( a legközelebbi rokon nyelvünkben)). Ezek a névutók mind az ősi (primer) esetragokat tartalmazzák, csak bővült a funkciójuk (új jelentések keletkeztek pl: on/en/ön, ra/re). A névutók klitikummá, majd raggá válását hívjuk agglutinációnak, vagy az újabb szakirodalomban grammatikalizációnak, de az, hogy egy nyelvben ilyen folyamat zajlik, az nem jelenti azt, hogy egyik típusból a másikba megy a nyelv, hanem új alakokkal új funkciók, új jelentések keletkeznek. Egyébként nincsenek tiszta típusok, az agglutináló nyelvekben is lehetnek flektáló elemek és fordítva.