A klasszikus latin hangzása hasonló volt ahhoz, mint amit ebben a videóban hallhatunk?

Hát, a latinban nincsen olyan, hogy helyes, mert minden nemzet a maga módján ejti a szavakat. :) Egyébként igen, mert az összes nemzeti kiejtésben a ti+mgh szótagban megváltozik a t hangértéke. Csak a restituáltban nem.

A magánhangzók hosszúságán (ezt az időmértékes versekből tudjuk) és a hangsúlyon (ez szintén csak az időmértéktől függött) kívül nem tudunk teljesen biztosat mondani a klasszikus latin kiejtésről, amiket szintén teljesen figyelmen kívül hagynak a mai oktatásban. Pl. a novus az /novusz/ és nem /nóvusz/, novī az nem /nóvi/, hanem /noví/.

Egyébként vicces, mert minden ország azt hiszi, hogy az a helyes kiejtés, amit ők tanítanak. Egyébként mi a németes-közép-európai kiejtéscsaládhoz tartozunk:

[link]

A nyelvészek rekonstruáltak egy kiejtést, ezt nevezzük "restituáltnak", és angolszász területeken terjedt el. Eszerint a c-t mindig k-nak, a t-t mindig t-nek ejtették (egyébként ez így csak félig igaz, mert a beszélt nyelvben az említett hangkapcsolatokban palatizáltabban ejtették). Ezt emiatt gondolták így, mert a görögök a római neveket így írták át: Ciceró-t Kikerón-nak, Caecus-t Kaikosz-nak, Gratianus-t Gratianosz-nak.

Elvileg nálunk is tanítják a restituált kiejtést, de nem a teljes formában: az eredeti restituált kiejtés szerint az összes rövid hangot az ă-n kívül nyíltan kéne ejteni, amiből nekünk magyar hangkészletből eredően csak az "e" hangunk van meg, ill. az összes v-t angol /w/-nek kéne ejteni, ami egy picit megerőltető volna olyan szavakban mint például a vīvere, uva, vīvus szavaknál.

*Egyébként a leghíresebb nemzeti kiejtés az olasz, ugyanis X. Piusz a 20. század elején nyugaton az olasz kiejtést tette kötelezővé a mise mondásakor. Azóta is Közép-Európán kívül azt használják.

Ez amiatt volt, mert pl. a hagyományos francia kiejtésben már a szótagok is összemosódtak.

Igen. Többségében vagy toszkán akcentussal, vagy restituált kiejtéssel szoktak beszélni, ahogy Matthew Keil próbálta - és sokkal jobban sikerült neki, mint Miraglia-nak, akinek én egyébként nagy tisztelője vagyok.

Az olasz akcentusban az a durva, hogy a szóban csak hangsúlyos szótagban levő magánhangzót ejtik hosszúan, azt is csak akkor, ha nyílt (pl. dif-fi´-ci-le -> toszkán: difFÍcsile; klasszikus latin: dif-FI-ki-le; ōrātō´rem -> toszkán oraTÓrem; klasszikus latin: óráTÓrem). A szótag akkor nyílt, ha nincsen magánhangzó-torlódás, vagyis, a szótag nem végződik mássalhangzóval (pl. a difficile-ben a dif-). Ez az iszochronikus hangsúlyozás, ami csak az (általános) egyházi és olasz kiejtésben van.

Ugyanis középkorban csak a hangsúlyt írták föl egy ékezettel, amit egyben nemcsak hangsúlyoztak, hanem meg is nyújtottak, ha az adott szótag nyílt volt. Pedig maga a hangsúly helye a klasszikus latin kiejtéshez kötődik, ugyanis, hogyha az utolsó előtti szótag időmértékében hosszú volt.

Míg a klasszikus latinban csak az volt hosszú, ami hosszú volt, teljesen úgy mint a magyarban, lehettek eszméletlenül sok hosszú magánhangzós szótagok (prōnūntiātiō, mūtātiō), de lehetek teljesen rövidek is (abacus, novus).

Pl. az idézet videó címe a két kiejtésben:

Dē cau´sīs corru´ptae īnstitūtiē´nis Latī´nae

Klasszikus: Dé kauszísz kor-RUP-táj ínsztitútiÓnis Latínáj

Toszkán: De kauzisz kor-RUP-te insztituciÓnisz Latíne

...artifi´cia recupera´nda, quae sunt apud scrīptō´rēs antīquōs.

Klasszikus: artiFIkia rekupeRANda, kwáj szunt apud szkrípTÓrész anTÍkvósz.

Toszkán: artiFÍcsia rekupeRANda, kve szunt ápud szkripTÓresz anTÍkvosz.

Tehát az olasznál csak a hangsúlyt és a szótag nyíltságát kell nézni, a klasszikusnál pedig a szavak egyenkénti időmértékét. A hangsúly helye mindkettőnél mindig ugyanaz, a hosszúság azonban csak ritkán egyezik meg.

*sokkal jobban sikerült neki, mint Miraglia-nak...

Mármint a latin kiejtés eredetisége.

Jól mondod, kedves Latinoloquus!

Én még a "régi" renszer szerint tanultam a latint Magyarországon, és majd hanyatt estem, mikor a lányom - aki Franciaországban született - "Kikero"-val és "magnom"-mal jött haza a latinórájáról...

Beszéltem a tanárjával, aki, mint anno én, görög-latin szakos volt. Elismerte, hogy az ő édesapja is Cicero-t mondott, ő azonban már - kb. 30-35 évvel ezelőtt - "kirkusz"-ról tanult. És még szép volt tőle, hogy nem "kirküsz"-t mondott, jó francia szokás szerint!

Hirtelen kicsit öregnek éreztem magam...