Megvoltak a rómaiak azzal a ténnyel, hogy az "u" és "v" hangra ugyanazt az írásjelet használták (V-t)?

Az ókori rómaiak latinságában nem volt semmiféle "u" és "v" hang. Volt egy betű, V, ami magánhangzók mellett kettőshangzót képzett a magánhangzókkal, kb. úgy, ahogy az ue a spanyolban vagy oui a franciában. Ez kb. az a hang volt, mint a mai angolban a w betű által jelölt hang. Ez gyakorlatilag félmagánhangzó, két mássalhangzó között U-nak hangzik, magánhangzók mellett W-nek. Mivel egyértelműen megállapítható, mikor minek kell ejteni, a leírásához elég egy betű. Hasonló a helyzet a régi héber u/w/v betűvel, a waw-val.