A görögökkel mi történt, miért nem olyan nagy nemzet mint régen?

#3

A Görögországban és Olaszországban töretlen genetikai kontinuitás van az utóbbi néhány ezer évben, és feltehetően utána is. Az ilyen proletár szövegeket hanyagolni kellene. >Nagyon< ritka az olyan nép a Földön, ami nem az, ami mindig is volt, ideértve a Perzsákat és még az Egyiptomiakat is.

Mi történt? Kereszténység történt.

A keresztény Bizánci Császárság még sokáig fennállt, őrizte az ókori örökséget. Voltak tudósaik is, de róluk nem nagyon hallunk, talán azért, mert egy másik kultúrkörbe kerültünk. A török hódítás idején menekülte is a görög tudósok, felbecsülhetetlen értékű kéziratokkal Itáliába, ami tudományos fellendülést hozott.

A görögök hanyatlását nem a rómaiak, nem a kereszténység felvétele, hanem a török hódítás hozta meg.

A görögök bukását nagyon is a kereszténység hozta el, ezért voltak képesek meghódítani őket kívülről.

Minden bukás legelsősorban és legelőszor egy belső bukás. Ahol nincs belső bukás, ott az emberek mindig megtalálják a módját, hogy felülmúljanak minden emberi, anyagi, technológiai fölényt.

A legelső mindig a belső bukás -- aminek a külső jele a kereszténység volt.

@6: a kereszténység még a holdban sem volt, amikor a görögöket meghódította Róma.

Leülhetsz fiam, egyes...

Mi lenne, ha utána néznél a hülyeségeidnek, amiket írsz?

Görögország megosztott volt akkor is. Alexandros halála után járunk, nem kis városállamoknál. Egyrészt a rómaiakat a görögök sokáig visszaverték, másrészt pedig Görögország "tényleges meghódítása" úgy történt, hogy az egyik görög királyság mellé álltak a többivel szemben. Arról már nem is beszélve, hogy számtalan kisebb nemes és helyi uralkodó önként hagyta Rómára a királyságát a halála után...

A szó szoros értelmében vett hódításról, különösen nem olyan pusztításról, mint amit a törökök okoztak, messze nem lehet beszélni, és a kettőt összehasonlítani nevetséges bäromság, ami alapvető hiányosságokról árulkodik.

Azt már meg sem említem, kedves retardált, hogy sosem állítottam, hogy mire görögország római "megszállás" alá került, már évszázadok óta egy lefelé vezető ösvényen járt, aminek, mint ahogy azt mondtam, a kicsúcsosodása és fizikai manifesztációja a kereszténység.

A görögség problémája az, hogy elfelejtették, hogy kicsodák.

@8: mikor is élt Nagy Sándor? És mikor lett Görögországból római provincia? És a kereszténységet mikortól számíthatjuk?

Érdekes lenne, ha a hanyatlás kiváltó oka pár száz évvel lemaradna az okozattól...

Gondolom szerinted a hellén birodalmak is a kereszténység miatt tűntek el, amelytől mind térben, mind időben olyan távol voltak, hogy ssmmiféle közük nem volt egymáshoz...

Tudod egyáltalán, miket hordasz itt össze?

Nézzük végig egy kicsit a történetet.

A klasszikus és preklasszikus görög antikvitás idején kis belterjes városállamok és szövetségek hadakoztak (gyakran szó szerint egymással. Mindeközben sok mindenben valóban elég fényesen teljesítettek, de a mentalitásuk nem ígért nekik nagy jövőt.

Aztán jöttek az északi szomszédaik, a makedónok, akik ugyan nem voltak éppen annyira ragyogó elmék és a műveltség nagy csillagai, de jól eltanulták a görög hadtechnikát, rátettek még egy lapáttal, volt egy fegyelmezett és erős hadseregük, egy józan és gyakorlatias uralkodójuk, aki a dolog logisztikai oldalára is odafigyelt (Philipposz) majd lett egy ragyogó, karizmatikus hadvezérük (Alexandrosz), és kijátszva egymás ellen a civakodó görögöket bedarálták az egész társaságot, mint a gőzhenger. Aztán Sándorunk nekiállt világhódítani, ami nagyon ment neki. A baj csak annyi volt, hogy a birodalomszervezéshez már nem értett annyira, és a jövővel sem igen gondolt, ráadásul elkövette azt az apró hibát is, hogy fiatalon meghalt.

A tábornokai (a híres-hírhedt diadokhoi) két generáción keresztül marakodtak a koncért, kevés tartós sikerrel (hosszabb időre stabil államot csak a Ptolemaidáknak sikerült összerakniuk), a birodalom keleti fele hamar elúszott, a görög magterületek pedig hamar visszasüllyedtek a makedón hódítás előtti mindenki mindenki ellen állapotába (ezúttal ugyanakkor a szappanopera kapott néhány vadonatúj makedón utódszereplőt is).

Valahol ezen a ponton lépnek be a történetbe a rómaiak, egy nem túl művelt, fafejű, de félelmetesen fegyelmezett, jó államszervező képességekkel, erős, szigorú morállal és félelmetes hatékonyságú katonai erővel rendelkező nagyhatalmi státusra aspiráló társaság. A görögök ezúttal se bizonyultak nehéz menetnek, és igazából rosszul se jártak: ezután elmélkedhettek meg effélék (a rómaiaik igen nagy becsben tartották őket az eszükért (más okokból kifolyólag pedig lenézték őket, de ez itt mellékes)) anélkül, hogy úgyszólván gondoskodniuk kellett volna arról, hogy a még nem létező vonatok pontosan járjanak.

Aztán néhány évszázaddal később megint beütött a válság, és néhány éven keresztül hat, majd öt, majd négy császár kalapálta egymást a hatalomért. Egy Constantinus nevű fickó nyert, és ennek tiszteletére a birodalom görög felébe költöztette a fővárost(, illetve legalizálta, majd utóbb felvette a kereszténységet). Történt mindez az i.sz. 4. század elején.

Ezután voltak jó évek, és rossz évek, a birodalom kettészakadt, a latin fele megszűnt, a görög köszönte szépen, de azért zsugorodott valamicskét az is. Nagy- majd középhatalmi státuszát viszont egészen nagyjából a 13. századig megtartotta (ez majdnem egy évezred!), bár betett neki az iszlám terjeszkedése és a korai keresztes hadjáratok egyaránt.

Ezután viszont már leginkább csak vegetált. Egy ízben négy darabra szakadt, később nagyrészt elfoglalták a törökök, végül pedig, a 15. század közepén mindenestül is. A valahai görög világ innentől egészen a 19. századig nagyrészt oszmán (részben egyéb idegen) ellenőrzés alatt maradt. Az új urak pedig nem voltak éppen annyira kíváncsiak a görög kultúrára, mint annak idején a rómaiak. Ez a fél évezrednyi lefojtottság és az államiság hiánya pedig nyilván alaposan betett nekik.