Miért köt bele mindenbe a magyar?

Azt csak te hiszed, hogy az egész város előtt megszégyenülsz.

Az emberek 80%-a le se sz.rja, hogy milyen ember kocog el mellette.

Az én környékemen is rengeteg túlsúlyos ember jár el kocogni.Eleinte le is szólták őket, mint téged is, de most már senkit nem érdekelnek.Eljárnak kocogni, és kész.

"köztudott, hogy a magyar ember jobban szeret belerúgni a földön lévő emberekbe átlagosan."

Erről viszont úgy beszél, mint egy tényről.És még nem is igaz.ráadásul még statisztikát sem lehet róla csinálni, hogy köztudott legyen.És gondolom nem éltél mind a 200-valamennyi országban eleget ahhoz, hogy összehasonlíthasd őket.

Jót tesz, ha világosan látod a valóságot. Egy kicsit beleélted magadat abba, aminek a helyzet látszik, pedig épp te tapasztalod nap mint nap, hogy a látszat nem egyenlő a valósággal. Hadd szedjem össze, mi a valóság! Semmi újat nem fogok mondani, szinte csak megerősíti azokat a dolgokat, amiket eddig is tudtál. Jó lesz azért így egyben áttekinteni.

A kerítés mögül kiugató kutya miért csinálja? Frusztrált, nem mehet oda, nem szaglászhat kedvére, nem figyelsz rá, nem lehet a területe, ahol mozogsz, pedig túl közel vagy a területéhez, és magához a kutyához is, ettől feszült, és mivel a területszerzés szeretne szóhoz jutni, marad a csaholás, mert nem kaparinthatja meg az utcát. Pedig már valószínűleg járt is ott. Ez düh, a tehetetlen düh. A kutyán látszik is, azonnal tudod, hogy sík ideg...

Az ember kicsit másfajta jószág, de belül már-már ugyanaz. Még a területszerző, rangsorállító viselkedés is előfordul, főleg azoknál, akik nem tartanak soha önvizsgálatot, nem gondolkodnak, mielőtt cselekszenek, egyszóval mentesek a tudatosságtól, megrekednek valahol az ösztönlény és a szerepember közt a tudatossági skálán. Ez nem valami irigylésre méltó állapot, igaz?

Nem hinném, hogy elégedettek magukkal. Azon dolgoznak, hogy átélhessék az önelégültség varázsát egy-egy pillanatra, és egyáltalán nem tudják, hogy ez messze nem ugyanaz, mint a rendes, egyszerű önelfogadás, ami csak van, és nincs vele további teendő. Irritálja őket, hogy a te önelfogadásod nyilván csillagos ötös, mert szemmel láthatóan felismerted a problémát, nem söpröd szőnyeg alá egy pillanatra sem, elfogadod a helyzetedet, magadat, és amikor teszel ellene, akkor mindez nyilvánvaló lesz. Ha szivatnád magad, akkor nem tennéd pontosan azt, ami megszűnteti a problémát. Serceg a levegő az önazonosságtól. Ezek a kutyák nem nagyon tudják ezt elviselni. Rászorulnak, hogy újra és újra tutujgassák a lelküket, de nem hallják a saját belső hangjukat, annyira el vannak foglalva a kényszeres szerepeikkel. De miért "választják" ezt a beszűkült tudatú, kényszerekkel és hazugságokkal terhelt mellékutcát? Egyszerű: nem akarnak szembenézni a tényekkel: tele vannak hibákkal ők is. Testivel, lelkivel, szellemivel, érzelmivel... Félnek szembenézni önmagukkal. Ez elég fos lehet, van miért sajnálni őket. Persze szemtől-szembe nem érdemes se sajnálni, se felnyitni a szemüket. Lehetséges úgy csinálni, hogy senki ne sérüljön, de nagyon nagy gyakorlat kell hozzá. A legtöbb, amit tehetsz, hogy tiszteletben tartod a gyengék útját is, és természetesen engeded, hogy tudtukon kívül folyamatosan színt vallva (kicsit kilóg a lóláb ugye) helybenjárjanak lelki fejlődésük történetében.

De mégiscsak tűrhetetlen, hogy a nyílt utcán szénné égetnek, igaz?

Elárulom: nem tűrhetetlen, és még csak nem is kell zavarjon. Tudnod kell, hogy ez neked nagy hibád, hogy azt hiszed, hogy másoktól függ a lelkesedésed. Sőt, azt mondanám, egyik legnagyobb bűnöd (jaja!), hogy gondolkodás nélkül elhiszed, hogy erőtlenné tesz pár kiáltozó kölök. Igen, kedvét szegheti az embernek könnyen, és igen, a legtöbb embernek kedvét szegi az ilyesmi. De könyörögve kérlek, tarts egy rövid önvizsgálatot! Én így látatlanban, nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy akkora erőt hordozol, amekkorát nem szívesen hinnél el, hogy hordozol. Ez felelősség. Amikor meghátrálsz, akkor semmi más nem történik, mint nem vagy tudatában, mekkora erő munkálkodik benned, és hogy nehogy könnyű legyen visszatérni természetes állapotodba, inkább hiszel ilyen se füle, se farka összefüggésekben, hogy mások szavain és viselkedésén múlik, mire vagy képes.

Nézz meg egy kisgyereket! Erősebb mindenkinél, beleértve az apját is, nyilvánvaló. Ez nem mese, tényleg nagyobb lelkierő van benne szinte akármelyik felnőttnél. A kevés kivétel vagy jógi, vagy kung-fu mester, vagy guru, vagy shaolin, érted mire gondolok. Önazonosság. Csak ennyi, nem több. Ami több, az már szerep vagy kényszer. Igen, sajnos ez a "járvány" minden egyes embert "megfertőz": olyan a kultúránk, amiben természetes dolog mások szemével nézni magunkra, természetes a megfelelési kényszer, és kötelező is "alkalmazkodni".

Az igazság ismét egyszerű: alkalmazkodni csak annyira érdemes, amennyire önmagad maradsz a kompromisszumok közt is. Megfelelned kb egyvalakinek kell (ha úgy döntesz, van egy második: Isten), de ez se szigorú ügy, nem kényszerít semmi. Hazudni és szerepet játszani se tilos, de legalább legyen tudatában az ember, mit művel. Aki megszokásból ölt fel álarcokat, az nincs egészen tudatánál. Erre csak annyi a mentség, hogy jelenleg nagyjából mindenkinek ez a megszokott alapállapota.

Kaptál ebből egy kitekintőt, kezdj vele bármit! :) A legnagyobb vicc, hogy semmi nem fog változni ezután sem, csak értesz egy-két dolgot, és tök kiegyensúlyozott lehetsz, ha nem feded el seregnyi önbecsapással, amit ma megértettél. Ha azt az egy tévedést, miszerint kedved szegi egy kutya csaholása, hátrahagytad ma, akkor már megérte nyomatnom itt a mentálhigiénés maszlagot! :)

Én meg csúnya vagyok, és középiskolás, a lányok frodónak hívnak. Egyszerűen nem érdekel, az alakom jó, kondícióm is, csak a sok okoska kicsúfol.

Máskor homoszexuálisnak hittek,mert egy kövér ember elesett az úton én meg felsegítettem. Kérdezem, miért most ott kellet volna hagynom? A többiek meg röhögtek rajta. A kérdésemre azt válaszolták nekem is nevetnem kelet volna.

Ha gondolod írhatsz levelet.

15F