Ismert€k olyan embert, aki igazán különleges, aki tényleg nem fél és megragadja a napot?

Aha. Én ilyen vagyok. Nem nagyképűségből, de tényleg ilyennek látom magam (és mások is).

Egy kicsit mindig elvont voltam. Olyasmi típus, akit sokan nem szeretnek, mert olyan hangos, és határozott. Leginkább mégis akkor lettem ilyen, amikor sikerült kilábalnom a depresszióból. Lelkileg teljesen átalakultam, nem tudatosan, hanem fokról fokra egyre inkább. Úgy tudnám leírni, hogy néha olyan a fejem, mint valami zsibvásár; minden gondolkozok egyszerre, ötletek és érzések tömkelege van bennem, mégsem érzem soha, hogy "túlcsordulnék". Olyan vagyok, mint egy nagy szív, egy szeretetgépezet. Szeretek szeretni, akár barátról van szó, akár egy mosolygós néniről a piacon, vagy egy kóbor kutyáról. Ennek ellenére kevés barátom van sajnos, sokan nem tudják tolerálni a személyiségem. Képes vagyok mindenben és mindenkiben meglátni a jót, optimista vagyok, kedélyes, ugyanakkor meglehetősen érzelmek által vezérelt. Imádok írni, célom, hogy egyszer kiadják a regényeimet és a szakácskönyveim. És ha ez nem történik meg? Az élet megy tovább, bármit ki lehet hozni belőle. Nem azt vallom, hogy egyszer élünk, de adott személyként nincs más lehetőségünk. Én ebben a testben és lélekben csak most tudok alkotni, most tudok a világnak adni, és ezt a lehetőséget ki is használom.