Kik a felelőtlenebbek: az állattartók vagy az ünneplők?
Minden újévkor hangosan kikelnek az állatbarátok a szilveszteri mulatság ellen, mert az megijeszti az állatokat. Az ünneplők viszont szeretnék folytatni az éjféli zajkeltés évezredes újévi hagyományát.
Az állatbarátok szerint egyértelműen az ünneplőknek kellene alkalmazkodni és lemondani az ünneplés öröméről, miközben az állatbarátok nem akarnak lemondani az állattartás öröméről, pedig a többség kedvtelésből tart állatot.
Melyikük felelőtlenebb? Az ünneplő, aki nincs tekintettel az állatokra, noha tudja, hogy megijednek a hangoskodástól VAGY az állattartó, aki tudja, hogy hangoskodás lesz, mégis tart állatot?
Nem azért, nekünk is volt olyan szilveszter ami úgy indult hogy lesz durrogás, de már berúgtunk annyira hogy aki még eszénél volt az szépen lerendezte a csapatot, és eldugta a holmikat, reggel arra sem emlékeztünk hogy gyújtottunk-e rakétát.
Ma már többen tartanak kutyát tapasztalatom szerint, 2006-2012 tájékán 1-2 komolyabb kutyás volt a környéken, azok rendszerint tudták is kezelni a dolgot mert állatorvos ellátta őket nyugtató tablettával amit beadtak otthon nekik, a blökik ki voltak ütve kicsit, de nem másztak a plafonra legalább.
Kinézek az ablakon 3-ból 2 alkalommal mindig vannak lent kutyával.
és szerinted majd azért nem tart valaki állatot mert egy nap hangoskodnak? komolyan gondoltad ezt a hülyeséget? lehetne több eszed
az állattartást nem mindenki kedvtelésből csinálja, valakinek ez a munkája. lehetne példaként hozni vakvezető kutyát, a szerencsétlen vak ember nem hobbiból tartja. vagy mondhatnám sok madár pusztul el hogy mellette robban egy tűzijáték.
az lenne jó ha meg lenne szabva hogy újévkor 23:30tól 0:30ig lehet csinálni ezen időn kívül tilos lenne, a pirománok se lennének eltiltva, meg az állattartók is valahogy bírják ki azt az egy órát.
de ilyet úgy se tudnának betartatni.
vagy esetleg a város önkormányzat csinálna tűzijátékot, viszont akkor magán embernek tilos lenne eladni hogy otthon senki se használjon.
(aki hülyézni akar ez miatt az kattintson a jobb felső sarokban az X-re, ha valaki tud okosabb ötletet ami mindkét félnek jó, az okoskodjon)
Normál ember 14-18 éves kora közt még élvezi, aztán unalmas lesz a puffogtatás.
A többség persze megragad ezen a szinten, de semmi meglepő, hisz az emberek többsége buta vagy átlagos a felmérések és esztek szerint is.
5 én inkább zárt csarnokba terelném be őket.
Ha a durrogás meg villogás élvezetet ad, akkor ott ugye halmozottabban adná ezt az élvezetet, sokkal nagyobb buli lenne. Ez olyan lenne mint az ízfokozó a élelmiszerben.
Vagy nem?
Részemről ha egész évben el kell viselne, hogy a szomszéd kutyája vonyít meg csahol, a szomszéd meg üvölt vele, mert őt is zavarja, akkor ő meg viselje el, hogy évente kétszer van egy kis tűzijátékozás meg petárdázás. Legalább addig kussban van a kutya elbújva valahol.
Ami meg konkrétan a városi állattartsát illeti, kutya nem való társasházba. Kész. Helyből állatkínzásnak tekinteném.
7: ez a gazdája nem törődömsége. nem csak az az egy kutya van a világon, van sok más kutyatulaj akinek a kutyája jól nevelt és érintett ezzel a problémával
de akinek ilyen csőlátása van hogy csak magára tud gondolni, annak hiába mondanak bármit is
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!