Mit jelent az higy virrasztás?
Úgy tűnik működik az internet nálad is, miért nem kerestél rá? Ahelyett hogy ide kiírtad és vársz a válaszokra, ennyit kellett volna csinálni:
Google-be beírod: virrasztás, megnyitod az első találatot.
az első válaszolónak igaza van, de ha valamiféle problémák miatt esetleg nem tudtál rákeresni, esetleg megnyitni a linket, itt van a jelentése:
"temetés előtti vagy utáni időszak, amikor a barátok összegyűlnek, hogy emlékezzenek az elhunytra."
#1 elnezest
Koszonom!
Manapság már nem létezik ez a dolog már csak azért sem mert a legtöbb ember kórházban hal meg. Illetve ha otthon vagy bárhol máshol éri el a végzet az illetőt akkor is egy órán belül érte mennek és beviszik a hullaházba. Ez a szokás szépen lassan kiveszett, ahogy a világunk egyre modernebb lett. Nagyon kevés azoknak a száma akik a szeretteik körében halnak meg. A virrasztás nem csak az elengedésről szólt hanem arról is, nehogy az illető tetszhalott legyen. Vagyis a személy olyan volt mint aki meghalt. Az életfunkciói minimálisra csökkentek, de későbbiekben "feltámadt". Ne élve temessék el ezért virrasztottak felette. A másik meg, hogy a virrasztással, megemlékeztek a halottról, beszéltek róla, énekeltek felette. Voltak kimondott sirató asszonyok akik jártak virrasztásokra és ott sírtak, énekeltek és így segítették át a családot a gyászon. Lelki támaszt nyújtottak nekik stb...
Amúgy magát a virrasztás szót nem csak arra értjük, hogy ha meghalt valaki akkor mellette ültek, hanem arra is ha valaki nagyon sokáig fent van vagyis virraszt.
:) Nagy vonalakban ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!