Mi a kedvenc versed?

Az enyém a Válság vers:

Csiribiri, csiribiri, jó Isten,

nem hogy lófac, ló sincsen!

Byron - Felirat egy újfounlandi kutya síremlékére

Ha új lakót kapnak a temetők,

nem is dicsőt, csak épp előkelőt,

a gyász pompázik szoborrá virulva

és az elhunytat zengi név meg urna:

nem azt, aki csakugyan volt, hanem

akinek kellett volna hogy legyen:

s a szegény kutya, a leghübb barát,

ki boldogan áldozta föl magát,

kinek szíve gazdája szíve volt,

ki mindenben csak az ő híve volt,

dicstelen hull el, bármilyen derék,

s földi lelkét megtagadja az ég:

míg az ember, hiú féreg! csodákat

s kizárólagos eget kér magának.

Óh, ember! napod gyorsan alkonyúl,

rabnak becstelen vagy s romlott, ha úr,

aki kiismert, undor tölti meg

tőled, lélegző, hitvány sártömeg!

Szerelmed kéj, barátságod csalás,

szavad és mosolyod képmutatás!

Neve nemes csak megromlott csirádnak,

rád pirít minden becsületes állat.

Ki itt jársz s látod ezt a sírjelet,

menj tovább, nem fajtádnak tiszteleg:

barát emlékét őrzi ez a jel;

egy barátom volt csak - s az itt hever.

József Attila: Tiszta szívvel

Latinovits Zoltán előadásában láttam/hallottam a TV-ben még gyerekként. Az előadás módja zseniális volt...Életem végéig megmarad.

Lewis Carolltól az Alice tükörországban végén lévő vers a kedvencem:

Csónak fénylő ég alatt,

ringatózik álmatag,

száll a nyári alkonyat -

Három gyermek ül körül,

mohó szem, kíváncsi fül,

kis mesémnek úgy örül.

Rég nincs fény az ég alatt,

visszhang, emlék elmaradt,

őszi dér fed dús nyarat.

Csak ő jár mindig velem:

Alice, titkos téreken,

hol nem látja földi szem.

Ám gyerek mindig kerül,

mohó szem s kíváncsi fül,

kis mesémen mind derül.

Csodatájon nyugszanak,

álmodozva napra nap,

míg suhannak gyors nyarak -

ringatóznak lassú áron,

a fény rájuk glóriát fon:

mi az élet, ha nem álom?

Ady minden versét szeretem,de a kedvencem

-Hazamegyek a falumba

-A Holt tenger partján

Radnóti Miklós - A la recherche

József Attila - A hetedik

Karinthy Frigyes - Nem mondhatom el senkienk

József Attila - Kései sirató

Goethe:

A Tündérkirály (Magyar)

Ki vágtat éjen s viharon át?

Egy férfi, lován viszi kisfiát.

Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,

átfogja a karját: ne érje veszély.

"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"

,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?

Fején korona, palástja leng ...'

"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:

sok tarka virág nyílik a rétemen.

Tudok csudaszép játékokat ám

s ad rád aranyos ruhákat anyám."

,Nem hallod, apám, a halk szavakat?

A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'

"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:

a száraz lomb közt zizzen a szél."

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:

megládd: lányaim várnak nagyon,-

táncolnak is ők, ha a hold idesüt

s majd álomba ringat gyönge kezük."

,Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:

a tündérlányok már várnak reám. -'

"Fiam, fiam, én jól látom: amott

a nedves fűzfák törzse ragyog."

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!

Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"

,Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:

megragad - elvisz a Tündérkirály ...'

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.

Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,

megérkezik, teste-lelke sajog:

ölében a kisfiú már halott.

Képes Géza