Művészek/művészlelkek/művészet iránt érdeklődő/érzékenyebb emberek, ti hogyan írnátok le a lelkivilágotokat?

Tiszta igazságérzete tökéletes. Merev, sima, mégis a legfolyékonyabb alkalmazkodásra képes.

Szétszórtságát tökéletes rend jellemzi, a darabok kreatív formában szóródnak.Minden darab egységre sarkall.Teljesség jellemzi a burkot ami körülveszi, és nyitottság ami bezárja.Önzőnek tűnhet amikor megjelenik, és odaadónak amikor eltűnik.Nincs ismeretlen számára, az információ nem jellemzi, mégis magában foglal minden lehetséges információt.

Milyen lelki világ? Élünk, lebegünk egy pusztaságtól felszínes világban.

Írok, tehát vagyok. Egy tenger talán, változik, van hogy zavaros és van hogy nyugodt, s az emberek saját értelmetlen mocskukkal beterítve már nem olyan mint ezelőtt, megromlott. Az élet elszivárgott és apad. Már nem úgy néznek rá mint azelőtt. A nyomor és a kétségteleség át itatja a testemet és a fájdalom minden mozzanatomban szerepet játszik. Írok vagy rajzolok valamit, megtartod mert tetszik. Virágot is letépjük mert tetszik, onnantól leszarva hogy min is ment keresztül, mint egy érzések nélküli trófea. Mert eggyeseknek mindannyian azok vagyunk.

Amugy ennyit írok, a végtelenségig tudnám folytatni. De ez nem az a hely, ez egy plattform, semmi más. 16/l

Nem tudom, hogy opcionális-e még, de válaszolok c:

Most tulajdonképpen megpróbálom megfogalmazni, hogy én mit látok a saját szemszögömből(állati nehéz, mert utálok villogni meg hasonlók és nem hiszem, hogy a verseim, könyveim, rajzaim, zenéim és úgy amblokk a munkáim eléggé megfelelőek lennének-e a világnak, hol már mindenhol a legjobbat várják).

Én tipikusan az az ember vagyok, aki imád másoknak örömet okozni és/vagy másokon segíteni. Nagyon csendes lény vagyok, aki inkább csendben ül és szemléli a körülötte nyüzsgő és szinte orkán erelyével végigsöprő életet. Bármennyire is ír le ez introvertáltnak, tulajdonképpen nem vagyok az. Valahol az extrovertáltság és introveltáltság skáláján mozgok folyamatosan(a folyamatos, mély, hangulatingadozásokról nem is beszélve... Sírok mások helyett, mosolygok ha látom a másik ember arcán a boldogságot és igyekszem megtartani örök vidám, optimista barátságos és elfogadó "egyéniségemet")... Hol imádom ha rám figyelnek és csak öntöm magamból a szavakat, élvezem ha felálhatok a színpadra és mindenki egyedül csak engem figyel kíváncsian, vagy érdeklődve. Szeretek hangos lenni, harsány, éppannyira mint csendes és szelíd. Néha talán egyszerre vagyok a kettő, de ez nálam mindig változik. Alap természetemből válik az, hogy csak úgy szívom és szürcsölöm magamba minden szépet. Mindne apró, világi szépséget. (legyen az kis virágfej Budapest koszos járdaszegélye mellett, egy őszi levél a troli piszoktól csillogó fedélzetén. Egy mosoly teljesen idegen embertől. Az hogy arany fénnyle süt a nap. Illatosan esik az esső.)Lubickolok a zenében is, minden hangot, rezzenetet csillogó szemekkel gyűjtök be. Olvasok, hogy mindig más-más világokba csöppenhessek és más-más emberekkel találkozzak. Nem akarok felszínes lenni. Hogy olvasói szemmel a válaszom egy "önimádó" embert mutasson be helyettem. Fejem zsong a rengeteg kidolgozatlan ötlettől, legyen szó versről, zenéről, könyvről, novelláról, tervről. Szívem pedig a legmélyebb érzelmektől. Ha valami meghat napokig varázsában járok. Ha valami elszontyolít, depressziósnak érzem magamat, holott komolyról szó sincs. Szeretek drámaian látni, szeretek a saját romantikus világszemléletemben élni, ami tele van hamis valósággal, álmokkal, mesékkel és sok-sok naivitással. Gyűlölöm a megitélő embereket, akik önközpontúak, nem nyitottak, hangosan néznek ki másokat és beszélik ki embertársaikat. Órákig képes vagyok gondolkozni apró dolgokon. Legyen ez ötlet, vagy egy gondolatmenet. Rendszerint öszpontosítani nem is tudok a számomra unalmasabb munkákra, vagy ha tudok is, szeretem színesíteni a retinámat feléjük... Ismétlem én valahogy így látom a világot. Bármennyire sokat írok, zenélek, rajzolok... Túlságosan is alázatos vagyok magamat "művészléleknek" hívni, ami nálam csak is pozitív irányba értendő. De visszaolvasva az egészet túl önközpontú lett, ami pedig már megint nem én vagyok...

Tudom hogy régi kérdésre reagálok új válasszal, de remélem, hogy az "apró" késéssel, tudtam segíteni!

Legyen csodálatos napod! - Bárkinek aki ezt elolvasta-