Mi a véleményetek erről a szövegről?

Péntek estére

Néha jól esik kimondani: őrültek vagyunk. Vannak percek, nagyjából mindannyiunk számára, amikor legalább valami mély, tudat alatti szinten realizálódik, hogy a szabályok betartása pusztán az életünk elvesztegetéséhez vezet. Legyenek azok törvénykezési szintű előírások, vagy olyan egzakt kiterjedés nélküli, amorf árnyékok, amelyekkel másokat, vagy önmagunkat korlátozzuk.

Amíg azok puha, meleg védelmében, becsukott ablakok és központi-fűtés alatt álmodunk, euforikusan felszabadító érzés, hogy mi is rebellisek vagyunk, lázadók. Az intelligens felismerés hatására teljes mértékben megvalósítjuk a belülről fakadó lényünket. Mindent elsöprő, organikus erőnk felhasználásával cselekszünk. A keretek biztonságot adnak arra, hogy fejben újra meg újra lerombolhassuk őket. Felsőbbrendűséget, hogy hitványnak tekinthessük azt, aki nem osztozik ámokfutásunkban.

Amint valóban megőrülünk, és megsemmisül a tudatunk teljes koherenciája, rettegünk kimondani azt. Nem ruház fel többé emberfeletti képességekkel a társadalom többi tagjával szemben, hanem sötét fantomként fojtogat, minket, és másokat. A téboly során a gátak tökéletes hiányában, teljes kiterjedésedben manifesztálódsz. Az izmaid vattával kitömött bábokká változnak. A központi idegrendszerrel összekötő vezetékek megmerevednek. Mindent kiírt körülötted, miközben petyhüdt testként hullámzol a romok alkotta folyam felszínén. Mindezek ellenére van benne valami romantikusan üdvözítő. Valósággá válik, amire addig csak vágyakoztál. Az egész univerzum besűrűsödik szemgolyód mélyfekete kráterébe. Egyszerre leszel iszonyatosan gyenge, másfelől hatalmas. Nem önmagad miatt, hanem mert eggyé válsz a pusztulással. Ez az érzés rendkívül tiszta, és borzalmas.

Nem mintha ezt akartam volna. Az őrület egészen addig döntés kérdése, amíg tényleg magával nem ragad. Valamit meg kell értened ezzel kapcsolatban. Innentől nem én irányítok. Ezért vagyok képes figyelmen kívül hagyni a társadalmi konstrukció alkotta elvárásokat.