József Attila. Karóval Jöttél. Című verséről (tudna) nekem valaki valamit írni, hogy miről is szól? Van saját elképzelésem, de szívesen fojtatnék egészséges vitát bárkivel.

Kitől hallgatod?

Azért írtam, hogy van róla sok elemzés, mert ez egy elég egyértelmű vers, nem fogja másképp értelmezni a művészettörténész mint a gyári munkás. Mert itt csak közöl a szöveg. Magáról ír magának a költő. Utálom ha kihozzák személyiségzavarnak azt, amilyen. Egy másik versében írta magáról "sebed a világ" és ebből jön minden további tulajdonsága, ettől olyan amilyen. Olyan akinek "nagyon fáj" egy megint másik versében. Mindig ilyen volt, nem tudott változni, változtatni a világon akart de nem ment neki. Neki se. Ebben a versében már nagyon a végét járja, és nem érti miért. Mi értelme volt ilyennek lennie, így élnie, mindent végigszenvednie, és nyomorúságos körülmények között meghalnia?

Nekem a kedvenc részem a "Miért nem éjszaka álmodtál?" Ezt egy másik kedvenc szerzőm így írja le "Baby I'm dreamer" ami inkább álmodó és nem álmodozó. Egy jellemvonás, amiről nem tehet és ami kihat a személyiségére. Az ilyen emberek előtt egy megfoghatatlan kép lebeg, amit el kell érniük. Ez egy belső késztetés, mint egy küldetéstudat, és József Attila mikor utolsó éveiben visszanéz arra amit elért, nem lát semmit amit beteljesíthetett volna. Még azt is sikerült megértenie, hogy a hírnév sem olyan ami értelmet adna a szenvedéseinek, mert még a hírnév is elmúlik, ahogy minden. Az a rész, ahol így ír magáról, hogy "Magadat mindig kitakartad..." arról meg az Omega Életfogytig rock and rollja jut eszembe. Ott ugyan ezt az embertípust írja le. Az emberek egy része "csak úgy ilyen". És hát természetes, hogy erre választ keresnek, hogy miért kell ilyennek lenni, ha semmi cél nincs vele.

Hol találtál te ebben a versben magadra? Ameddig viszkit piálsz messziről sem közelítesz rá erre a helyzetre amiben szegény akkor volt! :D Aztán meg ha mondjuk haldokolnál, vagy ilyenek... Haldokolsz? Van valami ronda gyógyíthatatlan betegséged? József Attila itt nem egyszerűen csüggedt vagy rosszkedvű, hanem teljesen (és jogosan) reményvesztett. Ezek a záróakkordjai. És tudja. Már nem verset ír, címet sem ad, csak altatja magát. Nincs harc, nincs megbékélés, csak beletörődés. Ha így érzel hívj segítséget.

Akkoriban nem tudtak segíteni neki, ma már mashogy lenne. Valószínűleg nem segített volna rajta egy szerető nő sem, csak tüneti kezelés lett volna, de aztán ugyanúgy előjőttek volna a problémái. Nem egyszerű fiatalkori világmegváltásos és honnan-hova jutottam összegzések ezek. Az emberek mikor visszanéznek az életük nehezebb szakaszaira, később sikerül valamilyen értelmet vagy tanulságot összehozniuk belőle, neki viszont ami rossz volt, csak rossz volt. Nincs konklúzió. Mint egy hatalmas erőből induló ütés ami luftot ér.

Azért mondtam, ha van pénzed piára, már jobb helyzetben vagy mint a vers megírásakor a költő. Én annyira nem tudom hibáztatni őt, végülis mindent megtett, végig küzdött azokért amiben hitt, dolgozott amikor tudott, volt büszkesége, ma már nem sok embernek vannak elvei és büszkesége. Nem gondolom, hogy öngyilkos lett, hacsak nem egy olyan elborult pillanatában amikor nem volt önmaga.

Azzal a helyzettel igen nehéz megbékélni, hogy úgy maradsz életben hogy közben elveszted a józan eszedet, és nincs ellene gyógymód. Szerintem egy ma élő ember bármilyen nehéz helyzetben is van éppen, annyira nem lehet rossz mint akkoriban összezárva nyomorogni a testvére családjával, munka nélkül (ami van munka az is lehet csak könyöradomány), tudva azt, hogy sehol nem tudják hasznát venni ha romlik az állapota.

Ha neked még meg van az ép elméd, legalább őrizgethetnéd az agysejtjeidet, azokkal lehet valamit kezdeni. Meg lehet váltani a világot többféle eszközzel és módon, nem csak hirtelen nekirohanva, és főleg nem öncélúan. Ha nem tudod mit tehetnél magadért hogy jobb legyen, körül kell nézni mit lehetne tenni másokért. Az működhet.