Verset ajánlana valaki?

Romhányi József: Focimeccs

Huszonkét esztelen, félmeztelen egyén,

egymás hátán-hegyén

nyüzsög lenn a pályán.

Mások mája táján taposnak,

és ha elég laposnak

lát a bíró minden egyest,

megítél egy tizenegyest.

S mert a szegény feje tizenegyest kirótt,

a fele közönség átkozza a bírót!

De senki sem csendes a nagy embertömbből,

mert a másik fele harsány éljent bömböl.

Ezalatt a meccsen néhány sípcsont reccsen,

szerteszét vér freccsen. Fel sem veszi egy sem

a fetrengő játékost. Fontosabb a játék most.

A vad középcsatár átgázol a bekken.

Úgy esik az össze, hogy csak meg se nyekken,

azután a labdát megcélozza jól: goóóóóóól!!!!

Egy alacsony néző, ki oda nem lát át,

ordítva paskolja a szomszédja hátát:

vegye le a kalapját, mert szétverem alapját,

azt a kerek tököt! S feje felé bökött.

Erre az: Ó! Te gaz! Engem sértegetni mersz-e?

Persze! Mind a ketten szólnak egy-két havernek:

Gyertek, fiúk segíteni, ha vernek!

Jöttek is mind verekedni, úgyis kezdtek berekedni.

Buzgón verekedtek, bíz nem voltak restek!

S időnként a gyepre elnyűtt testek estek.

De a két okozót rejti már a bozót.

S merre egy rést leltek, gyorsan elszeleltek.

A többit azután alig egy-két nappal,

a derék rendőrség verte szét kardlappal.

Le a kalappal!

Szabó Lőrinc: Különbéke

József Attila: EGY BÜNTETŐTÖRVÉNYSZÉKI TÁRGYALÁS IRATAIBÓL

Pilinszky: Apokrif

Kosztolányi: Könyörgés az ittmaradókhoz

Németh László: Atomok

Atomok

Hallod, ahogy minden egyfolytában,

Szakadatlan haldoklik körülöttünk?

A szoba sarkába állított kétajtós szekrény

Éppúgy, mint az orchidea a vázában,

Amelyet másodszorra sem fogadtál el.

Azon a fényképen még nem repült fel

Egyetlen galamb sem a térről,

Ma a rothadó hús és szárny szemétkupac

Egy külvárosi szeméttelepen.

A beton néma haldoklása talán félelmetesebb,

Mint a patkány percekig tartó sikolya,

Amikor a csapdából kirántva sóval

Hintik be még lüktető, kiszúrt szemét.

Viszont nemrég két Nobel-díjas kémikus

Bizonyította be a Science hasábjain,

Hogy amikor két ember között elkopik a szerelem,

Akkor egyetlen sejt sem pusztul el,

Egyetlen atom sem. Hiszen nincs is,

Sosem volt, tudod, kegyelem

Petri György: Apokrif

Apokrif

Zakatol a szentcsalád

Isten tömi Máriát,

József nem tud elaludni,

keres valami piát.

Nem lel, felkel. Pizsamára

húz fel inget és gatyát,

lemegy a Háromkirályba,

hogy egy fröccsöt legalább---

---"Megint Isten?"

---"Az hát, megint."

Sóhajt, nagyot húz és legyint:

---"Különben,

múltkor kivertem a huppot.

Ha az orrom elött dugtok!

---de így megmondtam a Marinak,

legalább tartsad a pofád,

úgyis szól, mint a földrengés

mindig az a rohadt ágy,

közben - de komolyan! - ne halljak

több ha-ha-ha-halleluját!"

A második inkább a megbotránkoztatásra játszik rá de pont ezért lehet hatásos egy szavaló versenyen

Váci Mihály:

Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,

– valamit mindennap elmulasztunk.

Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,

– s valamit minden tettben elmulasztunk.

Áldozódunk a szerelemben egy életen át,

– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,

– minden csókból hiányzik valami.

Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,

– minden szerelemből hiányzik valami.

Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,

– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,

– az életedből hiányzik valami.

Hiába vágysz az emberi teljességre,

– mert az emberből hiányzik valami.

Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,

– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,

– a Mindenségből hiányzik valami.

A Világból hiányzik a mi világunk,

– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,

– felőlünk hiányzik valami.

A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,

– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:

– „Valahol! Valamikor! Valami!”

Hitették a bölcsek, hitték a hívők,

– mióta élünk, e hitetést hallani.

De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!

– s a mi dolgunk ezt bevallani,

s keresni azt, amit már nem szabad

senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,

– minden szót újra kimondani.

Újra kezdeni minden ölelést,

– minden szerelmet újra kibontani.

Újra kezdeni minden művet és minden életet,

– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,

– megteremteni, ami nincs sehol,

de itt van mindnyájunkban mégis,

belőlünk sürgetve dalol,

újra hiteti, hogy eljön

valami, valamikor, valahol…

Én is a Szabó Lőrinctől a különbékét ajánlom!! ♥Most nyertem el vele a közönségdíjat ☺

DE SZabó Lőrinctől még jó: Semmiért egészen

Kovács Dániel: Belső Káosz

És Kosztolányi Dezső is nagyon jó választás lehet :)