Leírnátok nekem, mik a kedvenc kortárs verseitek?

Kányádi Sándor: Gyermekkor

Hóharmaton mezítláb jártam,

ólmos esőben bőrig áztam;

éjjel az erdőn, félelmemben,

hol sírtam, hol meg énekeltem.

S mindez úgy tűnik – most, hogy emlék –,

mintha egy tisztás szélén mennék

fütyörészve, hol alkonyatkor

őzek ittak ezüst patakból.

És egy másik, amitől soha nem tudok szabadulni:

Pilinszky János: A tenger

A tenger, mondtad haldokolva,

s azóta ez az egy szavad

jelenti számomra a tengert,

s azt is talán, hogy te ki vagy.

S azt is talán, ki vagyok én?

Hullámvölgyek, hullámhegyek.

Agóniád, akár a tenger,

megszabadít és eltemet.

Anya, anya. Hétköznapok.

Halálod hallom s hívlak én.

Irtóztató hétköznapok.

Szegény, szegény, szegény, szegény.