Melegségről szóló vers?

Nyár,

A régi vágyam egyre jobban

Lobban,

De vár még, egyre vár.

Kár

Így késlekedned, mert az éj setétül.

Az élet

Siralmas és sivár

Enélkül.

Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,

Görcsök

Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.

Mostan hajolj feléje.

Közel a lázak kéjes éje.

Akarod?

Remegve nyújtsd a szájad és karod.

Itt ez ital illatja tégedet vár.

Nektár.

Te

Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.

Idd meg.

Az első verset Kosztolányi írta Karinthynak heccből. A sorok kezdőbetűit összeolvasva jön ki az üzenet :) Természetesen semmi köze a homoerotikához.

Mivel a homoszexualitást régen bűnnek vagy betegségnek tartották, nem lehet biztosan tudni, ki volt az, hiszen titkolni kellett. Vitatott, hogy Shakespeare szonettjei férfihoz vagy nőhöz íródtak-e. Pilinszky is homoszexuális volt állítólag. Szapphó még szerencsés korban élt, ő bevallottan leszbikus volt.

Nádasdy Ádám

A kultúr mögött

A koponyával kezdődött a móka,

mely nagy volt, kerek, és a kéz simán

szaladhatott a sörtehaj fölött,

míg valahol egy fülbe ütközött.

A térdek voltak még szokatlanok,

mert magasan voltak és meglepő

energiával fordultak elő

a legkülönbözőbb puha zugokban.

A hát csak tartott, tartott végtelen

egyformasággal, mint a Hiszekegy.

Néha megremegett, mint amikor

a járda alatt földalatti megy.

A lehellete volt a legfurább,

keserű volt és mellényzsebszagú,

és karjai közt, mint betonfalú

mellékhelyiségben, fulladozni kezdtem.

A cím, gondolom , a Kultúr Krimó nevű szórakozóhelyre utal, amögött történik az ölelkezés: előbb a fejét simogatja a költő valakinek, aztán a térdéről ír, mely nyilván jó hosszú lábhoz tartozik, utána jön a hosszú háta, mely - sejtjük, mitől, - időnként megremeg, végül a leheletéről ír, amitől - és még ki tudja, mi mástól, talán a helyzet kisszerűségétől - hirtelen megundorodik.

Ez az én olvasatom, de mint tudjuk, mindenkié más...

Egyébként Nádasdy valóban homoszexuális.

PAUL VERLAINE

E kávéházban…

E kávéházban, hülyék közt, mi ketten

képviseljük a hirhedt emberfajtát,

akik – gyalázat! – fiúkat szeretnek.

De ezt köröttünk nem sejtik a marhák.

A vén pincér bicegve jön, megrázza

karján a damasztszalvétát, s grogot hoz.

Kint eső esik, két tokás apáca

megy el, s a Sorbonne-ról a híres orvos.

Eközben mi kiengedjük farkunkat

a nadrágból, s ahogy az órák múlnak,

pipáinkból szertefújjuk a füstöt,

s az asztal alatt avatott fogással

dolgozunk, s minden tíz percben ezüstös

szökőkutakat fakasztunk egymásnak.

(FALUDY György fordítása)