Milyen oldalak vannak, ahová be tudnám küldeni az írásaimat? Mi a véleményetek erről a két novellámról? (nagy hatással voltak rám az egypercesek)

Alagút a fény végén

A Balaton felől fújó északi szél kellemesen csiklandozta a férfi komor arcát. Virágillatú, enyhén párás légfürdő volt ez, felfrissítve az eltunyult érzékeket s szinte új erőt adott a férfinak. Tekintete séta közben a mellette futó sínekre tévedt, ahol a szúrós szagú bazaltkövek között egy aranyosan fénylő pénzérme lapult.

- Micsoda szerencse! –kiáltott fel a férfi örömteljesen – Úgy látszik, mégiscsak érdemes élni!

Fél perccel később József Attilát elcsapta egy tehervonat.

A szellem

K. Mihály belépett az állásközvetítő irodájába. A benn ülő szarukeretes szemüvegű hölgy unott arccal a körmeit reszelte. Ugyanazzal a tekintettel fogadta az érkezőt is.

- Jó napot. Állást keres?

- Igen, kérem.

- Foglaljon helyet!

A nő félretette a reszelőjét, és kivett egy űrlapot az egyik fiókból. K. Mihály idegesen nyelt egyet.

- Neve? – szólalt meg a nő.

- Kaprovics Mihály.

- Van valamilyen képesítése?

- Én kérem villamosmérnök vagyok.

- Villamosmérnök… – írta le a nő. – Beszél idegen nyelveket?

- Tudok egy kicsit horvátul.

- Van róla papírja?

- Nincs, kérem.

- Rendben. – a nő lefirkantotta az utolsó jegyzetét. – Milyen téren keres állást?

- Én kérem kísértet szeretnék lenni.

- Hogy mondja?

- Tudja, kísértet. Lebegő lélek. – közben kezeit a levegőben lengette, szemléltetve a „lebegő”-szót. A nő egy pár pillanatig üres tekintettel bámult rá.

- Nos, ritka pályaválasztás. Nem is tudom, hogy van-e jelenleg betöltetlen poszt. Egy pillanat… – begépelt egy pár szót az előtte levő számítógépbe. – Szerencséje van. Épp most üresedett meg egy hely a Mándy-kúriában. Az előző kísértet valószínűleg a Mennyekbe ment. Egy férfi szellemet keresnek negyven év körüli kinézettel.

- Azt hiszem, ezeknek az elvárásoknak megfelelek.

- A szellemnek bajuszt kell viselnie. – olvasta tovább az állásközvetítő.

- Azt növeszthetek.

- Igaz. Lássuk csak… Az adott szellemnek saját kezűleg golyót kellett lőnie a fejébe.

K. Mihály összeráncolta a szemöldökét.

- Tavaly volt egy légpuska-balesetem. Az is megteszi?

- Talán igen. Még aznap elhalálozott?

- Hogyan, kérem?

- Még a baleset napján meghalt?

K. Mihály kérdően tekintett az állásközvetítőre.

- Én kérem még nem haltam meg.

- Akkor gondban leszünk. A szellemjelöltnek halottnak kell lennie.

- Ez követelmény?

- Attól tartok igen. – a nő tovább keresett a számítógépen. – Itt egy definíció: Szellemnek tekinthető azon személy, aki elhunyt a közelmúltban, ezt írással alá tudja támasztani, és még e világon tartózkodik.

- Olvastam ezt a meghatározást. Azt hittem az „elhunyni” alatt „szemet hunyni”-t értenek. Abban jó vagyok, több éve szemet hunyok a feleségem félrelépései fölött.

- Nem, nem. Sajnos itt elhalálozás értendő. De talán… – gondolkodott el a nő. – Esetleg nem tud átlebegni a falakon?

- Csak ha előtte kibontják.

- Értem. –válaszolt az állásközvetítő gondterhelten. Mélyet sóhajtott. – Attól tartok, nem segíthetek. Hacsak nem halálozik el valamikor a közeljövőben, nem fog tudni kísértetként elhelyezkedni.

- Azt talán meg tudom oldani. Hogy csináljam?

- Javaslom, hogy a követelményeknek megfelelően: lője fejbe magát!

- Tudna hozzá pisztolyt adni? Természetesen csak kölcsönbe.

- Tudnék, de nem tehetem. A hirdetésben ez áll: saját fegyverrel, saját kezűleg.

- Nem lehetne, hogy maga itt és most fejbe lőjön, a papírra pedig azt írja, hogy öngyilkos lettem? – kérdezte K. Mihály reménykedve.

- No de kérem! Az okirat hamisítás lenne! Ezért én el is veszíthetem az állásomat!

- Ne haragudjon. Nem állt szándékomban megsérteni.

- Semmi probléma. De azonkívül a halált és az öngyilkosságot papíron is igazolnia kell, amit a kezelőorvosa és a körzeti rendőrfőnök hitelesített.

- Ez megoldható. Akkor a szükséges papírokkal visszatérek.

- Rendben. A mielőbbi viszontlátásra!

K. Mihály távozott az irodából. A következő hetek saját halálának előkészítésével teltek. Először is vennie kellett egy pisztolyt. Ez nagyon macerás munkának bizonyult, több hetes adminisztratív rémálom árán tudott csak fegyverviselési engedélyhez jutni. De végül, miután megvette a pisztolyt, megírta a búcsúlevelét és még utoljára felhívta a rokonait és barátait, elérkezett a pillanat. K. Mihály bekapta a pisztolycsövet és meghúzta a ravaszt.

A halál oka: ballisztikus szövetroncsolódás az agyvelő és a koponya jelentős hányadában.

A rendőrségi jelentés szerint bizonyítottan öngyilkosság történt.

Másfél hónappal az első találkozás után K. Mihály – immár az ajtón átlebegve – ismét az állásközvetítő irodába lépett.

- Á, örülök, hogy újra látom. – mosolyodott el a szarukeretes szemüvegű hölgy. – Nagyon szép a bajsza!

- Köszönöm! – felelte K. Mihály nagy büszkén. – Itt vannak a papírok. Hivatalosan is halottnak nyilvánítottak.

- Remek, remek. – bólogatott a nő, miközben átfutotta az okmányokat. – Minden követelménynek megfelel. Azt hiszem, akkor be is jegyzem Önt az állásra.

A nő megnyomott egy pár gombot a billentyűzeten, majd kattintott párat az egérrel. Hirtelen felkiáltott.

- Ó, nem! Ez nem lehet igaz! Attól tartok kedves Mihály, hogy az állást már betöltötték.

- Micsoda? – kérdezte K. Mihály teljes megrökönyödöttséggel.

- Nagyon sajnálom, épp ma reggel alig egy órája felvettek valakit.

- Ezt a pechet! –mondta K. Mihály csalódottan. – És máshol nem keresnek kísértetet?

- Az EU-n belül nem. – állapította meg a nő, miközben a monitort nézte. – A legközelebbi lehetőség Oroszországban van.

- Nem, nem akarok külföldön dolgozni. Nincs esetleg valami más?

- Hát… – nézte tovább az állásközvetítő a képernyőt – Lenne itt még valami, ami kifejezetten szellemnek való munka. A Sátán szénlapátolókat keres a Pokolba.

- Nem kedvelem a fizikai munkát…

- Na igen, de végül is, Önnek már mindegy, nem? Már úgy is halott.

- Igaz. – gondolkodott el K. Mihály. – És milyen a fizetés?

- A jelenlegi gazdasági körülmények között igazán méltányos. Havi százhúszezer forint, bruttóban. Ez az adók levonásával körülbelül nettó nyolcvanezer forint.

K. Mihály eltöprengett.

- Tudja mit? – szólalt meg végül. – Jelentkezek az állásra!

- Rendben van. Máris bejegyzem.

- Nagyon köszönöm. Akkor én megyek is a pokolba!

Azzal K. Mihály alászállt, és eltűnt a padlóban.