Miről szól Karinthy "Nem mondhatom el senkinek" c. verse?

Először is a vers címe : Előszó

A vers pedig számomra a következőt mondja:

Egy életérzés , gondolj csak bele volt már úgy az életedben hogy egyszerre élt benned a kimondás és a magadba tartás vágya?

Az én olvasatomban a dolgok intimitása ( itt nem csak szexuális intimitásra kell gondolni ) az ami megbéklyózza a lírai ént , ezt akarja magából kiadni és elmondani mindenkinek , ugyanakkor vágyik arra is hogy megmaradjon önnönmagának minden intimitás ami az életét behálózta legyen ez keserűség vagy bánat és ezért mégsem akarja kiadni magából ezeket a dolgokat. Hát akkor mi a megoldás hogy lehet feloldani ezt a paradoxont ? Egy költőnek misem egyszerűbb mint paradoxont megoldani ! Ír róla egy verset és abban minden benne van és így már semmi sem lehetetlen , a lélek megnyugvásra talált ha nem is rögtön de elindult a verssel egy úton.

Az ordítás és az elfojtás vágya egyszerre elevenedik meg a versben!

Értem-e a verset teljesen ? Nem ! De még ennek ellenére is a kedvenceim között kap helyet!

Az előzővel részben egyetértek.

Én hozzátenném még a benső magányt. Azt a magányt, amikor senkivel sincs eléggé intim lelki viszonyod, hogy feltárhasd bensőd igazi nyers valóját. Mikor megérint ennek a fájdalma, a meg-nem-értettség fájdalma, az el-nem-fogadás fájdalma, s az, hogy mindig el kell magadat játszanod valakinek, mert igazi bensőd, mely szeretetre, gyöngéd szókra, és segítségre éhezik, túl sebezhető és gyönge, s muszáj megvédened.

De ki kell törnie valahogy, s íme "itt van, halljatok meg végre!"

Azt hiszem, a magány fájdalmából felordító lélek kiáltása az "Előszó" c. vers.