Ugye ez a szabadvershez hasonló valami irományom erősen fejlesztésre szorul?

Szavak szállnak felém, szavak tovasuhannak, de én nem értem beszédjüket.

Hangfoszlányok áramlanak felém, de én csendet akarok.

Egy autó dudál, emberek rohannak. Mindenki az utcán.

Tele vagyok ezzel az egész őrülettel. Az emberek futnak az ismeretlen felé.

Magamban akarok lenni. Ki akarok zökkenni ebből a kavalkádból.

Mi történik? Elvesztettem a jelentést. Nem látok. Nem érzek.

Mögöttem állsz- képzelem. Átvágok a tömegen. Az arcod elém vetítődik.

Még egyszer szavak szállnak felém. Szavak tovasuhannak. Nem értek semmit.

Nincsenek szavak. Bennem halkan szól egy dal, mégis kikapcsolom az agyam.

Belépsz a tudatomba. A boldogság ösvényein futok Veled. Minden kiárad belőled. Az érzékenység folyadékát töltöm magamba. Tested az enyémben érzem. Megyek tovább, nem tudom hová.

Az esti kocsik lármája agyamban robog, de én nem akarom. Úton vagyok,

Kifelé akarok menni belőled és mindenből, de valami visszalök.

A percek zörögve vonulnak el. Érzek mindent, mégis mintha nem léteznék. Mindennek vége, de nem bírom ezt a magányt. Egyedül vagyok. Legyen vége az agyamat feltöltő keserédes lebegésnek.

Téged akarlak. Nincsenek hangok. Nincs külvilág. Előttem futsz-képzelem.

Szemeimben élsz, fényekkel fürösztöd napjaimat.