Esterházy Péter mitől (volt) ekkora sztár a mai magyar irodalomban?

Na, akkor azért most sikerült néhányotoknak megadnia a tipikus kultúrsznob választ, amikor nem tudod leírni és elmagyarázni, hogy mi adja az író irodalmi jelentőségét és nagyságának mibenlétét, csak leszólod azt, aki meg meri kérdőjelezni. Mintha a középkorban lennénk, és teológia dogmákról próbálnék vitatkozni. Az irodalomtudományban az egyébként nem válasz, hogy „mert te ehhez még nem nőttél fel”. Mellesleg éppen Kornis Mihály nyilatkozta azt a napokban, hogy Esterházyban az a jó, hogy egyaránt megértik a legmagasabb akadémikusok és a varrónők is. Ezt azért cáfolnám, mert értelmiségi foglalkozású vagyok mensa szintű iq-val, mégsem értem a jelentőségét. Ezek szerint a varrónők jobban tudnak valamit nálam (mondjuk varrni egész biztosan, de azt nem gondoltam, hogy az irodalomhoz is több érzékük van.)

A 2-es válaszolót ki kell, hogy ábrándítsam, Kosztolányit, Babitsot, Móriczot nagyon is értem, és szeretem is, sőt, kapaszkodj meg, még arra is képes vagyok, hogy kifejtsem, miben áll értékük és újszerűségük, csak mivel nem volt ilyen kérdés, most nem teszem. Mészöly munkásságát kevésbé ismerem, de amit olvastam tőle, nem okozott különösebb kihívást megérteni, és szerettem is. Ottlik eddig nem tudta felkelteni az érdeklődésemet, de ez nem jelenti azt, hogy érthetetlennek tartanám, épp csak nem sikerült megérintenie (még).

3-as válaszolónak: tudod nem az a baj, ha egy író képes elgondolkodtatni, sőt. Amit nem értek, hogy ezt miért kell úgy tenni, hogy közben újra és újra erőszakot tesz a nyelven. A szépírók jelentősebb része ezt az „elgondolkodtatást” úgy teszi, hogy közben a nyelvet is művészi magaslatokra emeli. Esterházyt (és Faulknert és Joyce-t) olvasni nekem olyan, mint belenézni egy katyvaszos szóvödörbe, amibe válogatás nélkül belehánytak mindent, ami éppen kijött, és a szerző a befogadótól várja el, hogy kiválogassa a trutyiból a szöveg üzenetét.

Ötösnek: azt elismerem, hogy a Harmonia caelestis egészen érthető, de mivel nem az volt az első (néhány) Esterházy, amellyel találkoztam, így annak már kedvem sem volt nekifogni. Ugyanakkor, ahogy mostanában beleolvasgattam, felmerült bennem, hogy vajon akkor is ugyanilyen figyelemre tarthatna-e számot, ha ugyanezzel a szövegszerűséggel íródik, de történetesen nem az Esterházyakról szól. Márpedig az a legkevésbé sem Esterházy érdeme, hogy Esterházynak született. A Harmonia caelestis egyébként valóban élvezhető alkotás, a fenntartásaim az életmű összességére vonatkoznak.

A Csokonai Lili is egészen érthetőre sikerült, de miután elolvastam, csak ültem, és azon gondolkoztam, hogy akkor ezt meg most minek is?

Egyszer egy ismerősöm azt mondta Esterházy munkásságáról, hogy a „cizellált semmi”. A tizenhét hattyúk után nekem pontosan ez volt az érzésem.

Számomra az irodalomnak nincs valódi értéke akkor, ha csak arra jó, hogy a szerző csillogtassa nyelvhasználati virtuozitását (Babitsnál virtuózabb szerző szerintem nem sok született, de nála ez a virtuozitás a mondanivaló szolgálatában áll. Esterházynál nem sikerült még hasonlót felfedeznem.) Azt sem tartom elégségesnek egy mű esetében, ha elsősorban arra jó, hogy a befogadók magyarázgassák, és intellektuális párharcokat folytathassanak a kapcsán (már ha képesek ilyesmire). Ha nem lettem több attól, hogy elolvastam, akkor csak időpocsékolás. Vagy éppen kellemes időtöltés, hiszen nem vagyunk egyformák, ki ettől, ki attól jön izgalomba. Csak úgy szeretném már megérni végre, hogy akik istenítik Esterházyt, azok ki is tudják fejteni, hogy miért, nem csak a vitapartnert pocskondiázzák, és saját intellektuális nagyszerűségüket hangsúlyozzák.

Egyébként az is érdekes, hogy az Esterházy művekkel kapcsolatos ismertetők (pl. könyváruházak honlapjain) mindig csak idéznek a műből, holott más regények esetén röviden összegzik a tartalmat és a mondanivalót. Lehet, hogy nagy eretnekség ilyet leírni, de talán nem véletlenül…