Miért értékelik jobban a portrékat és a másolt alkotásokat amiben szinte alig van kreativitás mint az egyedi műveket?

Akiben nincs művészi véna, vagy éppen a pálcikaember a specialitása (mondjuk a kettő gyakran egybeesik), az sajnos valóban csak az ilyen rajzokat tudja értékelni (tisztelet a kivételnek).

Én még ugyan csak kezdő-haladó (nem igazán tudom belőni a szintemet) rajzos vagyok, de jómagam is ezt tapasztalom. Én is sokkal több elismerést kaptam a (szerintem rémgagyi) első portrémra a szüleimtől, mint a későbbi rajzaimra. Pedig többnyire saját karaktereket (emberek, állatok és más egyéb élőlények) vagy fanartokat rajzolok, nem animés stílusban, de ezekre alig kapok itthon elismerő szót. Internetre (deviantArt, vagy tumblr) meg csak a rajzaim töredékét merem feltölteni, bár ott azért lényegesen jobb a helyzet ilyen téren.

Nem érzem igazságtalannak. A fotorealizmus és a kreativitás messze áll egymástól, ez tény, de szerintem egy egyedi látásmódú embernek nem szabad elvárnia azt, hogy sokan megértsék az ő műveit. Ez ugyanaz a jelenség, mint mondjuk a zenében: van, ami tömegeknek készül és van, ami csak egy szűkebb kört érint meg (és ebben nincs semmi furcsa).

Másrészt, a laikusok (ha már nem érdekli őket egy kép mélyebb tartalma) akkor a belé fektetett időt és energiát fogják értékelni. Nyilván nem adhatod át egy kreatív képpel, hogy te mennyit agyaltál az ábrázoláson, ha a technikai megvalósítása csak egy rövid időt vesz igénybe.

Szerintem mindez csak arról szól, hogy elfogadjuk-e azt, hogy más emberek nem úgy gondolnak a képekre, mint mi, és így nem is érinthetünk meg mindenkit.