Milyen a festmenyem?
Elfelejtetted linkelni.
De ha az a festményed, hogy nincs festményed, szerintem ezt már párszor elsütötték.
Az tök jó, hogy a fehéret nem árnyékoltad agyon feketékkel, így fehér is tudott maradni. Bár egy picit több bátorság még beleférhetne, de csak a legsötétebb területeken (a virág közepén a sok sziromnál).
Viszont, ha már színekről van szó, akkor mindenképpen érdemes színes szürkékkel dolgozni. Például ez a kép sárgákat tesz a fehér rózsába, mert a háttér is úgy kívánja, mégis összhatásában fehér marad:
Nálad ott a sötétkék háttér, ebben kékek, zöldek simán beleférnek, de a fényes területen ezek komplementere is (sárga, egészen halovány vörös).
Képileg nekem szétesik. Egyfelől ott a rózsa feje, ami egészen naturalisztikus, másfelől ott az a hatalmas fehér folt (értem, hogy egy szirom akar lenni, de az már nem plasztikus), meg a levelek, amelyek inkább egy szimbolikus levélmintára emlékeztetnek.
A háttér is lehetne izgalmasabb, ha sötét is, ne legyen ennyire egyszínű. Vagy ha igen, akkor az egész kép legyen egyszerűbb, a látvány szerkezetére épülő (kubizmus, konstruktivizmus), ne legyen naturalisztikus a rózsa sem.
De ha ez az első próbálkozásod, akkor nagyon jó, ne hagyd abba.
Ez az elso kepem igen
Szerettem volna kiorobalni a festest
Igazabol sok minden nem tetszik benne de talan a kovetkezo jobb lesz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!