Mennyire kell jól rajzolni ahhoz, hogy könyvillusztrátor lehessen?
Figyelt kérdés
Jó, ez most tudom, hogy nagyon hülyén hangzik. Nyilván kell tudni rajzolni, ez nem is kérdés. Én régebben rengeteget rajzoltam, nagyon szerettem rajzolni, viszont már kb. 3 éve nem rajzoltam tulajdonképpen semmit, hogy úgy mondjam és meg is látszik rendesen. Embereket, arcot például már nem egyáltalán nem vagyok képes rajzolni, korábban sem ment tökéletesen, de azért a mostani képességeimhez képest jobb volt. Nem gyakoroltam mert sok más dologgal kellett foglalkoznom, tulajdonképpen egy 180°-os fordulatot vettem és teljesen más irányba gondolkodtam a jövőmet illetően. Többször jött meg hozzá a kedvem, hogy csináljak valamit, de vagy időm nem volt hozzá vagy kedvem, türelmem nem volt ahhoz, hogy gyakorlatba ültessem az ötleteimet, pedig sok mindent szeretnék csinálni. Azzal tisztában vagyok, hogy egy egyetemre így nem tudnék bejutni, nem is feltétlenül szeretnék ilyen irányba tanulni, de gondoltam különböző tanfolyamokra illetve nyilván összekaparnám magam és nekiállnék gyakorolni. Nem erre szeretném építeni a jövőmet, semmi komolyabb célom nincs ezzel kapcsolatban mert egyrészt nincs mire építenem :), másrészt szerintem ez annak sem egy biztos, stabil munka, akinek tényleg van tehetsége és technikailag is helyén van. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok erre mert tényleg érdekel, hogy ez hogyan működik. Szóval mennyire kell tudni jól rajzolni ahhoz, hogy valaki ilyesmivel foglalkozzon? Ha mondjuk gyerekkönyveket veszünk azokban sincsenek nem tudom milyen bonyolult nagyon szofisztikált, összetett rajzok (legalábbis nem mindegyikben).2015. okt. 18. 12:31
1/1 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
a könyveket grafikusművészek illusztrálják. Nagyon-nagyon kell tudni hozzá rajzolni. Gyakorolj sokat, és járj olyan helyre, ahol mestertől tudsz tanulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!