Simon Márton: Polaroidok Mi ez?

én azért szeretem a művet, mert jól el tud kapni egy érzést, hangulatot. nagyon zavar a divat körülötte egyébként, kicsit sajnálom is az írót miatta

nem azt érdemelnék az írásai hogy a lehető leglehetetlenebb helyeken idézzék, meg a könyv lapjait fotózgassák, mint valami macskát

Ezt én is próbálom megérteni. Láttam ismerőseimnél, amikor posztolták, volt egy furcsa hangulata, amit úgy írnék le, mint valami "égből kapott üzenet", ami miatt engem is érdekelt, mert alapból szeretem pl. a haikukat, az összetömörített mondatokat, ami valami nagyon lényeget zár magába. Nem tudom más hogy viszonyul ehhez, de ezek között Fodor Ákost tartom a legjobbnak, mert gyakran azt érzem, hogy valami jelentékes mondanivalóval bír néhány jól összefaragott szó. Viszont sok esetben Simon Mártonnal nagyon tele lett a hócipőm. Igazából az zavar a legjobban ebben, hogy megtudom érteni azt, ha valakinek tetszik az ilyesmi kortárs művészeti zülledék. Attól még nincs sok értelme, vagyis nem sok. Belegondoltam abba is, hogy talán ezzel is sokat foglalkozhatott a szerző, és biztos a maga módján akadhat benne valami sajátos törekvés, de attól még ez a kifejezésmód elég kevés.

Vannak benne jó gondolatok, amiket nem tudom értékelni amiatt, hogy rengeteg teljesen értelmetlen is van.

A soroknak az olvasó kell "értelmet adjon", ami nem túl megható magyarázat rá, úgyanígy körbenézhetnék az íróasztalomon, és értelmezgethetném amit magam körül látok.

Szerintem a legfőbb lényege ennek, amitől szimpatikusnak tartják az a makró-rövid "fejezetek" benne:) Én is szeretek olyan könyveket olvasni, amiben rövidek a fejezetek. Emellett gondolom olyan életérzéseket használ fel, ami úgy általában sok embernek ismerős. De ettől még nem mondanám, hogy becsülöm az ilyen könyveket:)