Mi a kedvenc versetek?

Ha modern és angol is számít, akkor ez; [link]

Illetve még számos slam poetry vers, amiket most nem linkelek be egyenként.

Ha magyar és klasszikus, akkor Pilinszky-től a Ne félj és a Sztavrogin visszatér.

Nem tudom mennyire vehető ide, mert nem lehet konkrétan versnek nevezni, mert egy zene szövege, de ezt szeretem:

[link]

Félbehagyott

Versek szegény, halkúló rebegése,

Félbehagyott

Sírás halkúló, békélt szepegése,

Félbehagyott

Küzködés békélt, mindegy-legyintése -

Csak ennyi, lásd

Halkúló, békélt, mindegy-éltem vége.

Jó itt nekem

Kis, hajnali kávéház-zugban,

Jó itt nekem

Hajnali, csendes mélabúban,

Jó itt nekem

Lassacskán, szépen végit várnom,

Csak ennyi, lásd

Hajnali, csendes elhalálozásom.

Csak sose sírj,

Nem volt az élet énhozzám kegyetlen,

Csak sose sírj,

Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen,

Csak sose sírj,

Nem illet engem itten joggal semmi,

Csak ennyi, lásd

Köszönni illedelmesen és menni.

Áldott az élet,

Ád kinek-kinek méltón, ahogy illik,

Áldott az élet,

Keze felém is illendően nyílik,

Áldott az élet,

Hullott kezéből rám is némi jó,

Csak ennyi, lásd,

Csendeske, fáradt rezignáció.

Isten veled,

Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek,

Isten veled,

Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek,

Isted veled,

Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon -

Csak ennyi, lásd,

Hogy én eltűntem és hiányzom.

Ez meg egy másik nagy kedvencen a Csak ennyi mellett: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,

S a mérhetetlen messzeségen át

Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd

Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,

Jött a jeges, fekete és kopár

Terek sötétjén lankadatlanul,

S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most

Hozzám talált, s szememben célhoz ért,

S boldogan hal meg, amíg rácsukom

Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a

Tudósok finom kristályműszerén,

Bús földünkkel s bús testemmel rokon

Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,

És csöndben és tűnődve figyelem,

Mily ős bút zokog a vérnek a fény,

Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha

A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szivek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik