Ment-e szépirodalmi művek, versek által előrébb a világ? Vagy nem ebben látjátok az irodalom lényegét?

Hogy valaki egy verstől, írástól jobb legyen? Hát nekem ez fura. Egyáltalán mitől rossz valaki? És ha rossz, majd olvas egy könyvet és pálfordulás? Nem tudom... Igazából jobb ha csak a magam nevében nyilatkozom:

A versekről elsősorban az iskolai irodalomórák jutnak eszembe, meg a kínos verselemzések,amikor olvastunk vagy megtanultuk a verset (vagy akár más írásokat) és utána jöttek a dolgozatok, hogy vajon sikerült-e mindenkinek kitalálnia, hogy a mélyen tisztelt tanárnéni mit is gondol a műről, hogyan értelemezi azt. Mert ha én mást olvastam ki belőle, mint a tanárnéni, az garancia volt az egyes-kettes osztályzatra... Szóval sajnos nagyon ez a kőbe vésett muszáj és hiába való küzdelmek és tanulások jutnak eszembe,ami nem túl pozitív...

Ha túllendülök az iskolai élményken:

Alapvetően szeretem a könyveket, szívesen olvasok bármit, és akár verseket is, bár ez utóbbit fárasztóbb olvasni azért.

De jobb nem leszek eszektől, inkább csak több azáltal, hogy olvastam azokat, tudok róluk. Kivétel lehet mondjuk valami ismeretterjesztő leírás. Ha mondjuk egy könyvből kiderül, hogy hogyan segíthetjük elő a kertünkben a búbos banka megtelepülését, és én azt követem, megvalósítom, akkor igen, végülis jobb lettem, mert tanultam valamit a könyvből, amivel jót tehetek egy állatnak.

De ha csak az van a versikében, hogy szeresd a természetet és védd, attól nem leszek jobb, hisz már eleve szeretem és védem...

Amúgy pedig jó lenne,ha a művek által menne előrébb a világ,de úgy gondolom hogy nem olyan tanulságosak a művek, hogy ez megtörténjen, nem adnak semmit hozzá egyszerűen...

A könyvek eléggé fiókba vannak süllyesztve manapság...

Beszéljünk inkább a filmekről, színdarabokról, tévéműsorokról..., ezek jobban hat(hatná)nak mostanság.

Csakhogy látható mi megy... , nincs semmi tanulság, végkifejlet a mívek végén... Vagy hogy is fogalmazzam meg érthetően...

Nemrég láttam egy színdarabot. Két veszekedős házaspár és azok problémás gyerekeiről szólt, humoros formában. Aztán egyszer csak vége lett. A közönség tapsolt és potyogott a könnye a röhögéstől, és meg csak fogtam a fejem és nem értettem mit tapsolnak.

Kb. minden második közönség soraiban ülő ember ugyanúgy él a béna családjában, és ahelyett hogy a darab által észbe kaptak volna, hogy ez így nem jó, változtassunk, legyünk jobbak... Nem. Ők csak röhögtek, a poénokon és nyugtázták, hogy lám máshol is előfordul a veszekedés és a problémás gyerek..., ámen, mehetünk haza. Semmivel sem lettek jobbak.

Ha legalább a darab végén bejött volna a problémás gyerek és elsírja a kismackójának, hogy de jó a Pistikének, mert neki szeretik egymást a szülei és még Pistikével is milyen sokat beszélgetnek és játszanak... Akkor talán leesett volna a röhögő közönségnek, hogy mégsem normális amit ők is tesznek....

Hát én aztán nem hinném, hogy jobbá tesz az ilyesmi...

Nagyon jó a kérdés.

Az, hogy maga a társadalomban történtek-e változások globálisan, azt nem tudom.

Egyén szintjén biztos, hogy működik a dolog.

Maga az irodalom az önkifejezés egyik módja. Mivel sokfélék vagyunk, ezért más-más műalkotások születnek. Vannak olyanok, amikben több az érzelem, és inkább az ember gyönyörködtetés céljából olvassa. Aztán vannak amikben elég sok gondolatiság van. Persze van, hogy mindkettő megtalálható benne egyszerre, de általában valamelyik dominánsabb pl. versek esetében.

Én ösztönösen a gondolatiságot keresem a versekben, és rendkívül tanulságos művek vannak, olyan globális vagy éppen hétköznapi problémákról van szó, amik ma is megállnák a helyüket.

Pl. Madách Az ember tragédiájából van ez az idézet.

"Hiú ember! Próbáld, s szörnyet bukol.

Előbb való-e rózsánál az illat,

Alak a testnél s napnál a sugára?

Óh, hogyha látnád árva lelkedet

A végtelen űrben keringeni

Amint értelmet és kifejezést

Keres hiába, idegen világban,

S nem érez többé semmit és nem ért,

Megborzadnál. Mert minden felfogás

És minden érzés, mely benned feszűl, csak

Kisugárzása e csoport anyagnak,

Mit földednek hívsz, s mely, ha más leendne,

Nem létezhetnék többé, véled együtt. –

A szépet, rútat, üdvöt és pokolt

Csak szellememtől vontad el magadnak,

Mely kis hazádnak rendét lengi át. –

Óh, ami itten örökös igazság,

Egy más világban az tán képtelen,

És a lehetlen tán természetes.

A súly nem létez, a lét nem mozog,

Mi itten lég, az ott tán gondolat,

Mi itten fény, az ottan hang talán,

S jegecül tán, mi itten nőve nő. -"

A gondolkodásomat, valamilyen dologról kialakított képemet tudják befolyásolni. De én úgy gondolom, hogyha tud inspirálni, az ember továbbgondolja a dolgot, akkor már megérte. Persze van olyan, hogy az ember nem mindig érti, vagy nem úgy, ahogy kellene.

Nem mindenki képes úgy értelmezni, ahogy a költő, író stb. A verseknél maradva vannak olyanok, amikben annyi minden van beletömörítve, hogy egyszerűen ha a kerek egészet nézi az ember, nem lehet máshogy értelmezni. És nyilván vannak olyanok is, amiket annyira nyitva hagy a költő, hogy számtalan értelmezése lehet, emberfüggő, hogy ki hogyan fogja. Az előző válaszoló élménybeszámolóján nagyon nevettem, valószínűleg nem értette meg a lényeget a színdarabból.

Én sok mindent megértek, de bizony nálam is előfordul, hogy a koromból fakadóan (19 vagyok), nem értek meg dolgokat. Az iskolában tanított művekkel az a baj, hogy mindenki más tempóban fejlődik, halad az élete során, és amelyik mű valaki számára érthető, az másnak nem biztos. De vannak olyan művek, amelyeket én teljesen kihagynék, mert annyira poros a nyelvezete, meg annyira elvont, hogy nem való egy diáknak.

Ment. A művészeteknek nem az a feladatuk, hogy direktben hassanak. Egy esztergályos nem fog szebben esztergálni egy jó vers hatására. Bár, ki tudja...

De a míves szépirodalmi művek megragadnak, ösztönöznek, elgondolkodtatnak, vagy éppen megnyugtatnak. Alakítják a lényedet anélkül, hogy észrevennéd. Szebben fogalmazol hatásukra, ettől kedvesebbnek tartanak, jobban tisztelnek. Ettől több minden könnyebb. Mondjuk megtanulod, hogy érdemes a bolti eladóra mosolyogni néha. Lehet, hogy hálás lesz, lehet, hogy nem veszi észre.

De összességében mégis ezektől leszünk nemesebbek, együttműködőbbek, megértőbbek, vagy elfogadóbbak. És a társadalmi együttélés ezek alkalmazásáról szól. Így végső soron a mindennapi életed érzése is. Tehát a világ állapota.

Más kérdés, hogy annyi minden van, amely rombolja a hatást. De mi lenne, ha még hatás se lenne.

Hogy egy egyetemi magyartanárt idézzek:

"Flaubert-tbeperelték a Bovaryné miatt. Hát igen... akkor még komolyan vették az irodalmat."

Én azt gondolom, amit Mrio Vargas Llosa írt a Látványcivilizáció c. esszékötete elején.

Nem pontos lesz az idézet.

"Sokan mondják, minek olvassunk a mai világban, hiszen minden információ fent van a neten. Ebben a kijelentésben az a felháborító, hogy ezek az emberek azt hiszik, azért olvasunk, hogy információkat kapjunk."