Írtam két verset, ami nem szokásom, a rímek nem is rímelnek, de én inkább mesélő típus vagyok, szóval milyen lett?

Az első:

Koldulgatva létezem

Egyes egyedül az igaz ég alatt.

Földönfutó szegények

Sorsát élem nap, mint nap.

Imádkozom, hogy egyszer majd a hasam tele legyen,

Az erszényem dagadva házamban heverjen,

S jó ízűen szenderegjem az igazak álmát

Pihe

Puha

Párnák lágyán.

A második:

Az éjjel gyöngyből voltak az aláhulló csillagok

Szállingóztak, mint december közepén a szelíd hó.

Kinyújtottam a kezem, s egy csillag a tenyerembe pottyant,

Gyengéden, lágyan rámosolyogtam.

A csillag fénye kihunyt lassan, mint az olvadó pehely,

A bájos ragyogást sötétség nyelte el.

A kezemben egy rég volt csillag, s fejem körül gyöngyeső,

Angyalok daloltak jólesően egy hónapról, melynek neve az ősz.

S mintha örökké zenéltek volna ezen a november másodikai hűvös éjen

A szívem csordultig megtelt fénnyel, bánattal, s végtelen szeretettel.