Versekhez értő embert keresek! Segít valaki? Írnátok kritikát pár versemről?

Szia, köszönöm hogy írtál:) az a helyzet hogy sokszor nem tudom eldönteni hogy a 'műveim' tényleg versek-e. Van amelyik túl szlenges, van amelyiknek a ritmusa és a sorok szótagszáma nem passzol. Van olyan is ami lehet hogy inkább slam-re hasonlít. Az lenne a kérdés igazából, hogy mire figyeljek legközelebb (a szótagszámon kívül). Ha érdekel a többi is, szívesen küldök. :) szeretnék fejlődni. Ja, és 13 éves lány vagyok.

Itt van egy:

Látod amit én látok?

A szerelem az égre rajzol virágot

De biztos nem érted amit beszélek,

Mert ilyenekről mindig te ugatsz, én most miért regélek?!

Akkor elmondom: van egy srác aki kell nekem,

Ő az én fehér paripás, szőke hercegem.

De neki nem a páncél, és a sisak a műfaja,

A best a full cap, és a bő gatya,

És a viccei, miket nem biztos h megértesz,

De nem érdekel, nekem mindennel felérnek,

Szar órák, szar percek, vagy ha csak szar a hangulatom,

Egyetlen "csá" tőle, és feldobja a napom

Járom az utcákat, beugranak az emlékek,

A nevetése, és az egyre szebb képek

Én még bízom benne hogy nem felejtett el,

Megkérdezném tőle kedvel-e, de félek nem felel

Ezerszer megbántott, de én még várom hogy keressen,

Bár tudom már választott, mást, és nem engem.

Szívem összeszorul, könny folyik az arcomon,

De tudom, nem ez az első nehézség hosszú utamon.

És még egy:

Egy elképzelhetetlen világban élek,

Ahol a szomorúság az öröm, a boldogság a méreg,

Vértenger partján bánatkoktélt szürcsölök,

Csontból épült napozó ágyamon ördögi terveket szövök.

Hold világítja meg a szívem, nem pedig a Nap,

Nem érdekel a jövő, nem érdekel mit hoz a holnap.

Magányba temetkezve egyedül élek,

Jó nekem így, és csak eljátszom hogy nem félek.

Csak játszom, de te tudod hogy jó színész vagyok,

Hiába érdemelnéd meg a szeretetet, senkinek sem adok.

Lelkem kiált ki a ketrecből ahova zártam,

Azt mondja 'engedj, jobb lesz' de nem bízom szavában.

A padláson akasztja az ördög emlékeimet sorra,

Halott boldogságtól véres már a pitófa.

Csendben tűröm. Kacaját hallgatom a földszinten.

Nyakam körül egy-egy mérges kígyó is fölszisszen.

Minden egyes évem, percem, órám így telik,

Elhagyatott erdőben bolyongok reggelig.

Nem is látszik a fény, csak a borús sötét ég,

Reménytelen életemet elborítja a sötétség.

De ne sajnálj egy percig sem, ez jó nekem,

Ha akarnám, vajba fürödhetne apró életem.

Lehetne bármilyen gondtalan kék egem,

Csak a boldog boldogtalanságert adnám fél kezem.

Lehet hogy az az egész őrültség, mondhatod,

De akkor neked a boldogok közt sem magányos a szombatod.

Én csak a rosszaknál érzem igazán jól magam,

Ők őszinte hazugok, ott számít a szavam.

Egyszer visszatérek, egyszer majd vissza hozzátok,

És egyenként tépünk ki szívünkből minden szilánkot.